Búcsú az izzókészletes rendőrtől?

Kötelező lesz az autósoknak a zebránál megállni, ha a gyalogos jelzi áthaladási szándékát az úton; egyebek mellett ez a KRESZ-módosítási javaslat szerepelt a közlekedési kerekasztal ülésén - közölte az Új rend és szabadság program kormánybiztosa közleményében.

Kondorosi Ferenc tájékoztatása szerint a hétfői ülésen a közlekedési jogalkotás és jogalkalmazás problémáiról, a lehetséges megoldási javaslatokról tárgyaltak az érintett tárcák mellett az ORFK, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Magyar Közút Kht., valamint a Közlekedéstudományi Intézet szakemberei.

Az értekezleten szó esett a gépjárművezetői szakoktatói tevékenység szabályozásáról is. A rendeletmódosítás tervezete már elkészült; ez már korszerű oktatástechnológiai módszerek bevezetését tartalmazza, továbbá az Európai Uniós gyakorlatok, irányelvek átvételét. A hatóságok dolgoznak az előéleti pontrendszer felülvizsgálatán is, valamint megvizsgálták annak lehetőségét is, miként lehetne az előéleti pontrendszert összekötni a kezdő jogosítvány intézményével.

A kerekasztal résztvevői megvitatták "az autóstársadalmat ingerlő" úgynevezett "kint felejtett" közlekedési táblák ügyét is, és egyetértettek abban, hogy a kötelező ellenőrzést gyakoribbá kellene tenni.

A szakemberek szerint felül kellene vizsgálni a gépjárművek kötelező tartozékaira (az izzókészletre és a mentődobozra vonatkozó) vonatkozó, "mára életszerűtlenné vált" szabályozást.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.