Btk.: a Szent Korona védelme a támogatott módosítók között

Az új büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló törvényjavaslathoz benyújtott több mint 200 képviselői módosító indítvány közül a bizottságok több kormánypárti és ellenzéki javaslatot támogattak, így például azt, amely szigorúbban büntetné, ha egyes bűncselekményeket idősek vagy fogyatékosok ellen követnek el, valamint azt is, amely a nemzeti jelkép megsértésének tényállásába bevenné a Szent Koronát.

A fideszes Mengyi Roland és Rogán Antal több javaslatát is támogatták a bizottságok, illetve az új Btk.-t előterjesztő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is. A módosítók szerint nagyobb büntetésre számíthat az, aki emberölést, könnyű és súlyos testi sértést, rablást, sikkasztást és csalást olyan személlyel szemben követ el, aki a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes.

Mengyi Roland önálló módosítója is többséget kapott, ez két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné az "élő fa" ellopását.

A bizottságokban támogatták a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba javaslatát, amely a nemzeti jelkép megsértésének tényállásába Magyarország himnusza, zászlaja és címere mellé beemeli a Szent Koronát is. Eszerint, aki nagy nyilvánosság előtt ezeket a jelképeket sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Nem támogatták viszont a jobbikos Korondi Miklós ezzel kapcsolatos előterjesztését, amely a címer elemeire, "a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mezőre", az "arany koronás, hármas halomra" és a "kettős keresztre" is kiterjesztette volna ezt a védelmet.

Többséget kapott Gaudi-Nagy Tamás, Gyüre Csaba és Staudt Gábor egy másik módosítója is, amely a pénzbüntetés napi tételének felső határát 250 ezer forintról 500 ezer forintra emelné.

A jobbikos javaslatok közül támogatták még Kiss Sándor és Gyenes Géza módosítóját, amely a választás rendje elleni bűncselekményeket egészítené ki azzal, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki választás, népszavazás, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés során az ajánlásért, a szavazatáért anyagi juttatást kér vagy fogad el.

Az ellenzéki javaslatok közül többséget kapott az LMP-s Szabó Tímea és Dorosz Dávid módosítója, amely szerint a zaklatás elkövetőjével szemben kitiltásnak is helye van. A kitiltás azt jelenti, hogy a kitiltott személy nem tartózkodhat a bíróság által meghatározott településen, vagy az ország meghatározott részén.

A két LMP-s politikus módosítói közül támogatták azt is, amely a gyermekpornográfia tényállását egészítené ki. Eszerint két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló 18 éven aluli fiatalról készít pornográf felvételt, vagy a bűncselekményt a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve követi el.

Azonos tartalmú, az együtt élők közötti lelki bántalmazásról szóló tényállás törléséről szóló javaslatot nyújtott be a fideszes Varga István, a KDNP-s Salamon László és az MSZP-s Bárándy Gergely. A módosító az alkotmányügyi bizottságban és a emberi jogi bizottságban többséget kapott, miközben sem az előterjesztő, sem az ifjúsági bizottság többsége nem támogatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.