Brutális bűntettre készült egy volt veszprémi politikus

Nem elsősorban védői tevékenységéről, hanem kétes ingatlanügyleteiről, közel-keleti üzleti vállalkozásairól és kapcsolatairól ismerték Veszprémben a 42 éves H. Tamás ügyvédet, egykori politikust, akit két társával együtt emberölés előkészületének bűntettével gyanúsít a rendőrség.

Az őrizetbe vett, majd a járásbíróság által előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozó jogász a közéleti, helyi politikai szerepet is kipróbálta, 2006-tól 2010-ig a Fidesz frakcióját erősítette a város önkormányzatában. A jelenlegi kormánypárt egyik veszprémi tagja szerint H. Tamást a mostani ciklusban már azért nem is indították jelöltként, mert gazdasági vállalkozásainak helyi megítélése rontotta volna a Fidesz népszerűségét.

H. Tamás – ahogy Pogány Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta – „haragosa megölésére és vagyonának megszerzésére” adott megbízást bűntársainak, s  tervet is kidolgozott a kegyetlen bűncselekmény végrehajtására. A sértett egy, a veszprémi ügyvéddel üzleti kapcsolatban álló szekszárdi vállalkozó volt, őt kellett volna meggyilkolni, majd a holttestét eltüntetni, megsemmisíteni.

A szekszárdi férfit üzleti indokkal egy balatonfűzfői házba csalták. A rendőrség nyomozati érdekből részletesen nem ismertette a tervezett bűncselekményt, s a villában történteket, de annyit megerősített: a gyilkossággal az ügyvéd a 39 éves balatonalmádi M. Bélát és a 46 éves balatonfüredi Sz. Attilát bízta meg. Állítólag M. Béla ölte volna meg a szekszárdi férfit, ezért ő elrejtőzött a házban. H. Tamás a közelben, Sz. Tamás pedig balatonfüredi otthonában várakozott.

A megbízhatónak látszó, de nem hivatalos értesülések arról szólnak, hogy előbb elkábították volna az áldozatot – erre utal az is, hogy a rendőrség talált kloroformot a helyszínen –, majd átvágták volna a torkát, holttestét pedig az értékes balatonfűzfői villa egészségügyben is járatos tulajdonosa darabolta volna fel. A terv szerint savval akarták teljesen eltüntetni a holttestet. A rendőrség ezekről a részletekről nem adott felvilágosítást.

A terrorelhárítók és a rendőrök "lakossági bejelentés" alapján bekamerázták a házat, s előkészítették a bűnözők elfogását. Egyszerre három helyen csaptak le, s – ahogy a sajtótájékoztatón fogalmaztak – a brutálisnak tervezett gyilkosság előtti percekben hiúsították meg a bűncselekményt. A rendőrség nem reagált azokra a felvetésekre sem, melyek szerint a villa tulajdonosa értesítette a bűnüldöző szerveket az április 9-re tervezett gyilkosság előkészületeiről.

H. Tamást, Sz. Attilát és M. Bélát elfogták, majd előállításukat követően mindhármukat őrizetbe vették emberölés előkészületének bűntette elkövetésének megalapozott gyanújával. Pénteken a járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.