Brüsszeltől várnak választ Gyurcsány cége miatt

A kormány az Európai Bizottság illetékes hatóságaihoz fordult a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízása miatt - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Lázár János tájékoztatása szerint a bizottság illetékeseitől arra várnak választ, milyen körülmények között, milyen eljárásban választották ki a céget az EU 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjainak ellenőrzésére. Megjegyezte, hogy korábban erre nem vettek igénybe alvállalkozót, az EB munkatársai maguk végezték el ezt a munkát.

Értékelése szerint mivel egy aktív politikust, egy korábbi és „vágyai szerint leendő" miniszterelnököt bíznak meg egy másfél milliárdos ellenőrző munkával Magyarországon, ez a munka nem végezhető elfogulatlanul és a politikai szempontok figyelmen kívül hagyásával, és ez árt a bizottság tekintélyének, az uniós intézményrendszer iránti bizalomnak. Hozzátette, hogy sokakban kételyeket ébreszthet, hogy Gyurcsány Ferenc és „mintegy négytagú családi vállalkozása" milyen tanácsokat ad például magyar vállalkozók uniós pályázatainak ellenőrzésével kapcsolatban. A tárcavezető szerint ez az indokolatlan méretű és átláthatatlan támogatás felveti a tiltott pártfinanszírozás kérdését. „Reméljük, hogy az Európai Bizottság baloldali vezetői nem így és nem ebben a formában kívánnak segítséget nyújtani Gyurcsány Ferenc DK-mozgalmának az Altus Zrt.-n keresztül" - fogalmazott, hozzátéve: ez vizsgálatot érdemel.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a több mint kétórás sajtótájékoztatóján elítélte a kaposvári gyilkosságot, és közölte, ha van összefüggés a dohánybolt külleme - például az eltakart kirakat - és a bűncselekmény között, akkor jogszabály-módosítást kezdeményez. Lázár János jelezte, hogy a szerdai kormányülésen arra kérték a belügyminisztert, hogy akár különleges rendőri egység bevetésével is találják meg az elkövetőt vagy elkövetőket.

Kitért arra, hogy Magyarországon 2015-ben nem volt olyan gyilkosság, amelynek az elkövetőjét ne találta volna meg a rendőrség. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a kormány együttérzését fejezze ki a hozzátartozóknak, és azt hangoztatta, hogy a brutális kegyetlenség nem maradhat megtorlatlanul.

Lázár János a Habony Árpád szerepét firtató kérdésekre leszögezte, Orbán Viktor kormányfőnek nincs hivatalos politikai tanácsadója, így Habony Árpád sem az. A kormány a Századvég csoportot bízta meg, hogy szakértői és tanácsadói munkát végezzen, magánemberként pedig sokakkal beszélnek egy-egy döntés előtt.

Kérdezték őt a kormányt jobboldalról érő kritikákról is, amelyekről szólva azt mondta: sem ő, sem egyetlen politikustársa nem sértődhet meg e bírálatokon, mert szerinte a jelenlegi ciklusnak sokkal nagyobb a tétje a jobboldal számára, mint a 2010-2014-esnek volt. Történelmi eredmény lenne ugyanis - folytatta -, ha két kormányzás után, 2018-ban a Fidesz-KDNP és szövetségesei meg tudnák tartani a választók bizalmát. Szerinte az „nem négy évre, hanem évtizedekre" határozná meg a magyar jobboldal sorsát, struktúráját és jövőjét".

Miután ekkora a tét, minden jobboldali véleményformáló, minden jobboldali szavazó úgy érzi, el kell mondania a véleményét annak érdekében, hogy "2018-ban nyerjünk" - fejtette ki álláspontját a miniszter, aki azt is hozzátette: "nekünk néhányunknak a kormányzat frontvonalában az a dolgunk, hogy nagyon súlyos ügyeket próbáljunk naponta megoldani". Példaként említette azt az őt érő kritikát, amely arra vonatkozik, hogy kit vesz maga mellé tanácsadónak. Ezzel kapcsolatban jelezte: neki az az egyik feladata, hogy a magyarországi zsidó közösség minden egyes tagjával szót értsen, azokkal is, akik tüntetéseket szerveztek a kormány ellen, azokkal is, akik munkásőrök voltak, akik MSZMP-tagok voltak, és akik „az SZDSZ szekerét" tolták.

A tervezett felsőoktatási változásokról szólva azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a konzultációk után tesz javaslatot a modernizációs folyamatra, azonban még a közigazgatási egyeztetésnél sem jár a folyamat. A kórházak konszolidációjára vonatkozó kérdésre pedig azt jelentette ki, hogy az az oktató- és egyházi kórházakra is vonatkozik, a kormány nem hagyja, hogy egy intézmény is elveszítse működőképességét kifizetetlen számlák vagy más miatt.

A minisztert kérdezték a sportfinanszírozásra vonatkozó korábbi szavairól is. Meggyőződése, hogy az állami vállalatoknak a professzionális sport finanszírozásában semmi keresnivalójuk nincs, és ezt a miniszterelnök is így gondolja - mondta, hozzáfűzve: azok a profi egyesületek, amelyek nem kapnak pénzt, azok hátrányos helyzetből indulnak a nyílt versenyben.

A Modern városok programról szólva Lázár János közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jövő kedden Pécsre látogat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.