Brüsszel hálás a magyaroknak, hogy beintettek Orbánnak

Kudarcot vallott a magyar kormány azon kísérlete, hogy belpolitikai célokból, azonban az Európai Unió ellen használja fel eszközként a népszavazást - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn, egy nappal a magyarországi kvótareferendum után.

Az uniós parlament szociáldemokrata elnöke strasbourgi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy "a magyarok túlnyomó többsége végül is a kormány ezen kísérlete ellen szavazott azzal, hogy távol maradt a népszavazástól". Hálásak vagyunk nekik - mondta Martin Schulz az Európai Parlament hétfői plenáris ülésének szünetében.

Újságírói kérdésre válaszolva a német politikus elmondta, szerinte jó esély van a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyek elutasítják a menedékkérők Európai Unión belüli áthelyezését.

Schulz egyébként a Berliner Morgenpost című német lapnak ugyanebben a témában azt mondta: a magyar kormánynak a kudarcba fulladt népszavazás után építő jellegű együttműködést kellene kezdenie az Európai Unió előtt álló kihívások leküzdése érdekében.

A német szociáldemokrata politikus a lap hírportálján idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy az érvénytelen referendum után "Magyarországnak konstruktívan együtt kellene működnie abban, hogy ésszerű és tartós megoldásokat találjunk Európa nagy kihívásaira".

Mint mondta, a népszavazásnak az az üzenete, hogy "a politikának nem szabad álvitákat folytatnia, hanem segítenie kell az emberek gondjainak megoldásában".

Hozzátette: elbukott a menekültpolitika belpolitikai felhasználására irányuló kísérlet, és "a magyar népnek köszönhetően elhárult az Európát fenyegető kár", amelynek keletkezésébe "a kormány tudatosan beletörődött volna".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.