Bréking: kulturális rendezvényt tart a Jobbik!

Január 18-án Budapesten tartja szokásos évértékelő rendezvényét a Jobbik - jelentette be Dúró Dóra, a párt szóvivője.

"A kulturális, zenés felvezetést követően Vona Gábor, a párt elnöke, egyben miniszterelnök-jelöltje mond nagyjából egyórás beszédet, majd egy zártkörű, de sajtónyilvános koncert zárja a programot" - nyilatkozta a Jobbik szóvivője.

Dúró Dóra közlése szerint Vona Gábor összefoglalja majd az elmúlt év történéseit, egyúttal kijelöli a következő időszak feladatait is, továbbá szól majd aktuálpolitikai eseményekről, a választásokról és a kampányról is. A rendezvényt nem tekintik kampányindítónak, mint Dúró Dóra fogalmazott, ez a Jobbik kampány előtti utolsó "seregszemléje" lesz. Jelezte azt is, hogy a párt 106 egyéni képviselőjelöltjét már kiválasztották.

A Jobbik választási programját teljes egészében a tervek szerint februárban hozza majd nyilvánosságra, annyit viszont a szóvivő elmondott: a program három pillére a munkahelyteremtés, a közbiztonság és az elszámoltatás lesz, mert úgy vélik, a második Orbán-kormány e területeken "vallotta a legfőbb kudarcot", így ezeken a területeken van a legtöbb feladat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.