Botrányos a betegpanaszok kezelése

Hiába állapította meg a szabálytalanságot és a jogsértést az országos szakfelügyelő főorvos, a vizsgálatát most záró országos tisztifőorvos érdemi közbeavatkozás nélkül, mindössze dokumentációs mulasztásként értékelte a fogyatékosok fogászati ellátásának elégtelenségét.

Lezárult a panaszvizsgálat annak az akut fogfájástól szenvedő fogyatékos gyereknek az ügyében, akit féléves várakozásra ítélt a magyar egészségügy – írja a Népszava, miközben a lap beszámol a történet újabb fordulatairól is. Bár a gyereket és hasonló sorsú társait továbbra sem látja el az egészségügy, az országos tisztifőorvos, a szakállamtitkárség, az államosított kórházak működtetője nem lát tennivalót az ügyben. A tisztiorvosi hivatal (OTH) szerint nem az a gond, hogy tényszerűen nem láttak el az állami egészségügyben egy fájdalomtól szenvedő gyereket, s bizonyíthatóan, sőt, bizonyítottan rendszeresen így járnak el ebben az intézményben – emlékeztet arra a Népszava, hogy már más, hasonló esetet is bemutatott –, inkább az a probléma, hogy erről nem tájékoztatták megfelelően az édesanyát.

Úgy tűnik, az sem számít – szűrik le –, hogy az állami kórházak fenntartói jogait gyakorló Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) már augusztusban teljesen világosan kimondta: "az egészségügyi szolgáltatók esetében akut ellátásban nem értelmezhető sem az előjegyzési-, sem a várólista. A halasztható, várólista vezetési kötelezettség alá tartozó tevékenységek között nincs fogászati ellátás, így nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban létezik-e féléves előjegyzés fogászati ellátásokra fogyatékosok esetén" - írták a Népszavának. Ezzel szemben az országos tisztifőorvos vizsgálata meg sem kérdőjelezi a várólista létét, ahogy azt sem veti fel, hogy e szabályszegésért fel kellene lépni az intézménnyel szemben. Ellenben Paller Judit a panasz kivizsgálását lezártnak tekinti, s ezen túl arról tájékoztatta az édesanyát, hogy a panasztörvény értelmében az OTH felé az asszony már nem élhet fellebbezéssel, más jogorvoslati utat kell keresnie. Az érintett édesanya ezt is teszi, jelenleg az ilyen esetekben járatos jogi képviselőt keres, s folyamatosan tartja a kapcsolatot sorstársaikkal is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.