Botrány a pécsi egyházmegyénél - mi van a háttérben?

Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a pécsi katolikus egyházmegye püspöke fölmentette hivatalából a püspökség két vezető beosztású alkalmazottját, a gazdasági igazgatót és a püspöki iroda vezetőjét - állítja az Országos Sajtószolgálatnak küldött közleményében Wildmann János, az Egyházfórum főszerkesztője. A pécsi egyházmegye szerint Wildmann téved, amikor a felmentéseket szentszéki vizsgálattal, gazdasági és szexuális bűncselekmények elkövetésével hozza összefüggésbe.

Az elmúlt évben a Szentszék gazdasági és szexuális visszaélések gyanúja miatt folytatott vizsgálatot a püspökség vezetése ellen. A gazdasági igazgató menesztése minden bizonnyal ennek a vizsgálatnak az eredménye - áll Wildmann János közleményében.

Wildmann az Egyházfórum folyóirat főszerkesztőjeként még 2006-ban fordult Ternyák Csaba érsekhez, hogy a vatikáni papi kongregáció titkáraként kérjen vizsgálatot a pécsi egyházmegye vezetősége ellen felmerült vádakkal kapcsolatban. Ezek között - olvasható - gazdasági és szexuális visszaélések, például egy pedofilia gyanújába került pap ügyének eltussolása is szerepelt.

A közlemény szerint Ternyák érsek a kérésnek nem tett eleget, viszont tájékoztatta a pécsi püspökség érintett vezetőit a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről. Ezt követően - írja Wildmann - "többen különböző vatikáni hivatalokhoz és magyar egyházi vezetőkhöz fordultunk".

Róma másként ítélte meg a helyzetet, mint az időközben az egri egyházmegye élére kinevezett érsek, és kézbe vette az ügyet. Úgy tűnik, hogy a gazdasági igazgató mostani menesztése a vizsgálat első következménye - állapítja meg a főszerkesztő. Joggal remélhetjük - folytatódik a közlemény -, hogy a Szentszék elkötelezett a megtisztulási folyamat következetes véghezvitelében.

"Köszönetet mondok mindazon papoknak és civileknek, akik az egyházi és itt-ott megnyilvánuló politikai nyomás, sőt egzisztenciális ellehetetlenítés ellenére is segítséget és információt nyújtottak nekünk és az illetékes hivataloknak. Köszönet a vatikáni szerveknek is, amelyek fontosabbnak tartják az igazság érvényre juttatását és az egyház hitelének helyreállítását, mint a mundér becsületét. Ösztönözzön ez mindannyiunkat arra, hogy az egyházban se hunyjunk szemet a visszaélések és megbotránkoztatások felett, hanem az Evangélium szellemében lépjünk fel ellenük" - zárja közleményét Wildmann János.

A pécsi egyházmegyei hatóság válaszul nyilatkozatot adott ki, amely szerint Wildmann téves állításokat tett.

Az egyházmegye gazdasági tanácsának megbízatása lejárt, erre figyelemmel vált szükségessé annak megújítása - hangsúlyozza a nyilatkozat. A korábbi gazdasági vezető, aki húsz éven keresztül töltötte be hivatalát, kérelmezte a püspöknél, hogy a megromlott egészségi állapota miatt mentse fel a betöltött tisztsége további ellátása alól. Kérelmét a püspök elfogadta: "a vagyonkezelő urat 2010 szeptember 30. napjával felmentette, és a pécsi egyházmegye nevében megköszönte, hogy vagyonkezelőként húsz éven keresztül lelkiismeretesen és szakszerűen szolgálta az egyházmegye érdekeit."

A hivatalos nyilatkozat szerint a Wildmann János által tévesen közölt állítással szemben a Szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye, a püspök az egyházmegyei vagyonkezelőt az egészségi állapota miatt mentette fel és nem menesztette.

A gazdasági tanács mandátumának lejártával nemcsak a vagyonkezelő, hanem az irodaigazgató személyében is változást történt. A püspök - olvasható - az informatikában jártas munkatársát nevezte ki az "egyházmegye számos és sokrétű feladatainak napi ellátására".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.