Botka indul az MSZP választmányi elnöki posztjáért

Elfogadja a több megyében kapott jelölést, és indul a Magyar Szocialista Párt országos választmányi elnöki posztjáért Botka László, Szeged polgármestere.

A politikus a párt pénteken tartott Csongrád megyei tisztújítását követően az MTI-nek elmondta, hogy a küldötteknek hivatalosan is bejelentette, miután nagyon sok megye támogatását megkapta, elfogadja a jelölést az MSZP országos választmányi elnöki posztjára. Ezt már írásban is közölte az MSZP országos jelölőbizottságával.

 Az MSZP Csongrád megyei tisztújításán ismét Botka Lászlót választották megyei elnöknek, az elnökhelyettesi posztot pedig Gazdag János helyett a jövőben Varga Péter apátfalvi polgármester tölti be.

A felmenő rendszerű tisztújítás során Kozma Józsefet is újraválasztották az MSZP szegedi elnökeként. Csongrádon Bedő Tamás, Szentesen Móra József, Hódmezővásárhelyen Nagy Ernő, Makón Buzás Péter, Mórahalmon pedig Beöthy-Fehérné Sebők Zsuzsanna vezeti a párt helyi szervezetét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.