Botka: ez ócska és ostoba provokáció

A kormányközeli Magyar Nemzet szerint Botka László és Bajnai Gordon titkos bugaci találkozón egyeztetett a Mesterházy Attila utáni MSZP-ről. A szegedi polgármester szerint ilyen nem történt, a Magyar Nemzet és a Fidesz csak ostobán provokál.

„A Fidesz retteg a demokratikus erők összefogásától, világosan látszik, hogy az elmúlt napokban gőzerővel próbálnak éket verni és megosztani a szocialista pártot, illetve minden együttműködési szándékot. A mostani Magyar Nemzet-cikk a legostobább és legócskább provokáció” – így kommentálta a Népszabadságnak nyilatkozva Botka László szegedi polgármester a Magyar Nemzetben megjelent állításokat.

A kormányközeli lap szombati száma többek között arról írt, hogy még az október 23-i zászlóbontás előtt Bajnai Gordon és az MSZP választmányi elnöke a szocialista párt „újrapozicionálásáról és a Mesterházy Attila utáni életről” egyeztetett Bugacon. A Magyar Nemzet forrásaira hivatkozva azt írta: a lelepleződött háttérmegbeszélés komoly feszültséget okozott Botka és Mesterházy között.

„Semmilyen bugaci találkozó köztem és Bajnai között nem volt, nem is értem, ezt honnan veszik” – tette hozzá lapunknak Botka László. Az MSZP politikusa hangsúlyozta: két-háromhavonta a fővárosban volt már rá példa, hogy a volt miniszterelnökkel ebédelt, illetve egy alkalommal, amikor Bajnai Gordon Szegeden tartott előadást, akkor is találkoztak egy szegedi halászlé erejéig, de más, különösen titkos összejövetelek nem voltak.

„Mesterházy Attila és több vezető szocialista politikus is rendszeresen találkozik Bajnaival. Nem igaz, hogy a párton belül vita lenne az Együtt 2014 és Bajnai színre lépése miatt. A pártelnökkel többször konzultáltam, és mind a ketten nagyra tartjuk, hogy a nyilatkozataink teljesen egy irányba hatnak. Ha a Fidesz azt gondolja, hogy ilyen ócska és olcsó trükkökkel szét tudja verni az egyre erősebb MSZP-t, illetve el tudja lehetetleníteni a nyitottságunkat minden demokrata felé, akkor mind a baloldalt, mind az ország jelenlegi helyzetét félreismeri” – tette hozzá lapunknak Botka László.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.