Botka: A Habony-média karaktergyilkosságot kezdett ellenem

Botka László a szegedi Délmagyarország napilapnak adott exkluzív nyilatkozatában a Habony-féle fideszes média karaktergyilkossági kísérletének tulajdonítja, hogy a tavaly a nevére került két fővárosi lakás miatt támadják. Az édesapja betegsége miatt íratták a nevére az egyik budapesti lakást, és a másik felét.

– Világosan látszik, hogy az államilag támogatott Habony-féle fideszes média karaktergyilkosságot kezdett ellenem - mondta a Délmagyarország című Csongrád megyei napilapnak Botka László, Szeged szocialista polgármestere.Botka felháborítónak nevezte, hogy családtagjain keresztül kezdték el támadni.

A Magyar Idők például azt írta, hogy a szegedi női vízilabdacsapat azért kapott 10 millió forint önkormányzati támogatást, mert ott játszik a polgármester lánya. Botka szerint korábban a Ligetfürdővel történt megállapodás alapján az önkormányzat fizette az uszodahasználatot a vízilabdacsapat helyett. – Ez megszűnt. Ehelyett járulunk hozzá 10 millió forinttal ahhoz, hogy a serdülő és ifjúsági csapatban edző sok gyermek tudjon itt sportolni. Ez a 10 millió forint nem fedezi a medencehasználatért fizetendő díjat az egyesületnek.

A TV2 Tények adta hírül a hétvégén, hogy a szegedi Fidesz vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Botka László ellen. A polgármester legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint tavaly egy budapesti, 95 négyzetméteres, V. kerületi társasházi lakást – amelynek felerészben tulajdonosa –, valamint egy XIII. kerületi, 48 négyzetméteres társasházi lakást kapott ajándékba a szüleitől. Nógrádi Tibor, a szegedi Fidesz elnöke szerint nincs reális magyarázat Botka László ilyen mértékű vagyonszerzésére, ezért kezdeményeznek vagyonosodási vizsgálatot.

– A Habony-féle fideszes média azt sejteti, hogy ez olyasmi, mint Lázár János vagyongyarapodása. Emlékezetes, Lázár gyermekének lett hirtelen egy jelentős értékű budai ingatlana. Nálam erről szó sincsen. Ezek a budapesti ingatlanok tizenéve már a szüleim tulajdonában álltak. A szüleim a 2000-es évek elejétől folyamatosan költöztek fel Szolnokról Budapestre. Eladták a szolnoki ingatlanaikat, és megvásárolták ezt a két budapesti lakást.

- A 69 éves édesapámnál súlyos betegséget diagnosztizáltak. Ilyen tragikus fordulatot minden családban nehéz megélni. Tavaly tavasszal úgy döntött édesapám, hogy pedáns emberként mindenre felkészülve szétosztja a családi vagyont a törvényes örökösök között - mondta a polgármester.

- Azzal a sejtetéssel pedig nem kívánok foglalkozni, hogy honnan van a szüleimnek két budapesti lakása, hiszen az ő életútjuk is teljesen nyilvános. Vezető pedagógusok voltak, édesanyám Szolnok polgármestere volt, és nyolc évig országgyűlési képviselő - jelentette ki Botka László.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.