Bosszúból akarják félreállítani a zuglói független képviselőt?

Méltatlannak nyilvánította Várnai Lászlót, a Civil Zugló Egyesület képviselőjét a XIV. kerületi képviselő-testület csütörtökön. Az önkormányzati törvény szerint a méltatlanság megállapítása azzal a következménnyel jár, hogy a képviselő megbízatása megszűnik.
Várnai László az MTI-nek elmondta, amikor valaki képviselővé válik, kérnie kell, hogy bekerüljön a köztartozásmentes adatbázisba. Ő január 10-én tudta meg, hogy nincs benne, és mintegy 42 ezer forint köztartozása van. Ezt az összeget február 25-én befizette, ám közben méltatlansági eljárást indítottak ellene. Jelezte az ügyrendi bizottságnak, hogy leadta a nullás igazolást - ezt látta a bizottság, valamint a képviselő-testület is -, és ismét kérte, hogy kerüljön be az adatbázisba - idézte fel. Hangsúlyozta, a zuglói önkormányzat fölött törvényességi felügyeletet ellátó Fővárosi Kormányhivatal állásfoglalást adott ki arról, hogy mivel már nincs köztartozása, rendezett köztartozások esetén pedig nincs lehetőség a szabály visszamenőleges hatályú alkalmazására, méltatlansági eljárással a képviselői megbízatása nem szüntethető meg.

A képviselő-testület tagjai megismerték a kormányhivatali állásfoglalást, ennek ellenére tartottak csütörtökön titkos szavazást az MSZP kezdeményezésére, és 12-10 arányban megszavazták a méltatlanságát - ismertette a képviselő.

Várnai közölte, hogy bírósághoz fordul, mivel álláspontja szerint a méltatlanság törvényi feltételei nem valósultak meg, ezért meggyőződése, hogy visszakapja a mandátumát. A Civil Zugló Egyesület politikusa úgy fogalmazott, hogy ez egy politikai kiszavazó show. Hozzátette: azt gondolja, sok gerendát talált az elmúlt években mások szemében, és most az övében találtak egy szálkát. Egyesületük „sok turpisságra rámutatott" a kerületi működésben, ezért szerinte sokaknak nem érdeke, hogy ott legyenek a képviselő-testületben.

Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere az ügyben az Indexnek azt mondta, a méltatlansági eljárásról szóló törvény több szempontból is rossz. Szerinte egyrészt igazságtalan, hogy akár egy forint adótartozás is elég a méltatlansághoz, másrészt értelmezhetetlen a jogszabály.

A kerület vezetője a portálnak azt nyilatkozta: azért dönthetett a méltatlanság mellett a testület, mert Várnainak a megismert dokumentumok szerint korábban is voltak köztartozásai, így „életszerűtlennek gondolhatta a többség, hogy ne tudott volna a tartozásról korábban". A törvényi szabályozás hibája, hogy az önkormányzat nem tudja ellenőrizni, mikor értesítette a NAV a képviselőt, a bíróság feladata lesz ezt megállapítani - mondta. Hozzátette, az is kiderült, hogy a tartozások miatt Várnai vagyonbevallása nem volt pontos, így az ülésen jelezte, hogy kötelessége kezdeményezni egy vagyonnyilatkozati vizsgálatot is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.