Bosszú: trágyába borították az agrárminisztériumot

Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM - közölte az MTI-vel kedden Szabó Rebeka, aki elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke kijelentette: a korábban húsz évig vegyszermentesen művelt földek "tönkretétele zajlik", ha most abbahagynák a vegyszerezést, akkor is legalább öt év kellene, hogy ezek a területek újra elnyerhessék a bio minősítést.

A volt képviselő szerint majdnem ötszáz hektárnyi állami minősítésű földet tesznek tönkre a vegyszerezéssel. Miután a műtrágyázás nagy mértékben csökkenti ezeknek az állami földeknek az értékét, ezért Szabó Rebeka bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt feljelentést fog tenni. Véleménye szerint az új bérlők hozzá nem értését mutatja, hogy úgy is művelhetnék a talajt, hogy az ne veszítse el a bio minősítését.

Úgy fogalmazott: minden, ami Kishantoson történik, "politikai bosszú", amiben a kormánynak hatalmas a felelőssége. Egyrészt támogatják az új bérlőket, másrészt nem várták meg, hogy a folyamatban lévő jogvita lezáruljon - fogalmazott.

Végül felszólította a kabinetet: bontson szerződést a "sarlatánnak mondható új bérlőkkel", és tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magyarországon növekedjen a bioművelésű területek aránya.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.