Bosszú miatt távozhat az iskolaigazgató

Bajkó Judit sok éve irányítja sikeresen a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot. A Budapest első kerületében található iskolába háromszoros túljelentkezés van a felvételin. Az igazgató megbízatása lejárt, sokan támogatták újraválasztását. Ennek ellenére az Emmi az utolsó pillanatban érvénytelenítette a posztra kiírt pályázatot. A tanárok szerint a minisztérium bosszújáról van szó.

Szeptembertől valószínűleg nem Bajkó Judit vezeti tovább a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot – tudta meg a 444.hu portál. A jelenlegi igazgatót a tantestület, a szülői munkaközösség, a szakszervezet és az iskolaszék 47-1 arányban támogatta, de kiállt mellette a helyi önkormányzat és a tankerület is. A tanárok elmondása szerint a helyi fideszesekkel is jó viszonya volt az iskola vezetőjének, a pályázatot ennek ellenére lefújták.

Az intézmény oktatóinak elmondása szerint az érvénytelenítés mögött politikai okok állhatnak. Az iskola diákjai és tanárai aláírásgyűjtésbe kezdtek, amikor az előző kormányzati ciklusban létrehozták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, és államosították az iskolákat. A szilágyisoknak a központosítás nem tetszett, petíciójukat több más iskola is aláírta. Pár hét alatt négyezren csatlakoztak a tiltakozókhoz, több tanár szerint ez okozhatta a jelenlegi igazgató vesztét.

A gimnáziumra ekkor figyelt fel a kormányzat is. Hoffmann Rózsa, akkori közoktatási államtitkár is szóvá tette az intézménynek, hogy a tantestület nem tárgyal vele.

A gimnázium élére megbízott igazgatót nevez ki az EMMI. Az egyik tanár elmondása szerint valószínűleg teljesen új embert jelöl a miniszter az iskola élére, miután Bajkó Juditot nem akarta kinevezni, a másik jelöltet (aki csak egy szavazatnyi támogatást kapott) pedig nem merte. A tanárok egy része azon is aggódik, hogy a kései döntés és az új igazgató kinevezésének időhúzása miatt az iskola ex-lex állapotban kezdi meg a tanévet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.