Börtönt ígért „ezeknek” Kunhalmi a majálison

Meg vagyunk győződve arról, hogy ezeket nemcsak leváltani kell 2018-ban, hanem elszámoltatni és börtönbe rakni őket. Ezek az életükért futnak, és mindent el fognak követni, hogy utol ne érje őket az igazságszolgáltatás - mondta az MSZP városligeti rendezvényén Kunhalmi Ágnes budapesti elnök.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt két év azt igazolja, hogy most van igazán szükség az igazi baloldalra. Tóbiás József vasárnap Budapesten, pártja május 1-jei rendezvényén a Városligetben hangsúlyozta: 2018-ban nem pártok szövetségével, hanem a helyi közösségek megszólításával nyerhetnek. 

A győzelemhez nem kell szövetséget kötni sem a Fidesszel, sem az őt kiszolgáló hűbérúri rendszerrel. Az MSZP-nek a társadalommal kell szövetséget kötnie - jelentette ki.

Az ellenzéki politikus azt mondta, szükség van olyan baloldalra, amely nem huny szemet az igazságtalanság felett, nem nézi tétlenül, hogy milliók élnek nincstelenül. - Olyan Magyarországot kell építeni, amely minden állampolgárának biztosítja az egyenlőséget - jelentette ki.

Mint mondta, nem olyan Magyarországot akarnak, ahol az embereknek dönteniük kell: ételre vagy gyógyszerre költsék a pénzüket, ahol megosztják a pedagógusokat.

A pártelnök szerint sokan mondják, nincs pénz fizetésemelésre, az egészségügy rendbe tételére, az oktatás modernizálására, a mindennapok biztonságának megteremtésére, miközben 774 milliárd forintot fordítanak a budapesti olimpiára, 300 milliárd forintot stadionfejlesztésre, 200 milliárd forintot a múzeumnegyedre, 215 milliárd forintot a liget tönkretételére, 200 milliárd forintot a Budai Vár "elrablására". Tóbiás szerint a hatalom fél a néptől, mert ha az emberek elmondhatnák a véleményüket, akkor kiderülne, hogy a néppel szemben kormányoznak.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP pénteken újraválasztott budapesti elnöke azt mondta, hogy a kormányzás, az oktatás és az egészségügy fejlesztése helyett urizálás és lopás folyik az országban. Az életben semmi nem tart örökké, semmit nem lehet a végtelenségig büntetlenül csinálni - mondta, majd a kormánypártoknak címezve hozzátette: "el fognak tűnni, mert közösen el fogjuk őket tüntetni".

"Meg vagyunk győződve arról, hogy ezeket nemcsak leváltani kell 2018-ban, hanem elszámoltatni és börtönbe rakni őket. Ezek az életükért futnak, és mindent el fognak követni, hogy utol ne érje őket az igazságszolgáltatás" - tette hozzá.

A fideszesek miért nem azokba az iskolákba íratják gyerekeiket, amelyeket ők csináltak? - tette fel a kérdést, megjegyezve: a miniszterelnök gyermeke Svájcban járt iskolába.

Az ellenzéki párt fővárosi elnöke azt mondta, minden profi boxmérkőzés 12 menetből áll, a boltzár ügyét, a Nemzeti Választási Iroda előtti harcot, az időközi választásokat megnyerték. De minden menetben állva kell maradni; a következő lépés "a lopásgátló népszavazás" - hangsúlyozta, arra kérve a résztvevőket, írják alá az állami vezetők bérplafonjáról és a földek állami tulajdonban maradásáról szóló népszavazási kezdeményezéseket.

Emlékeztetett: Magyarország 12 éve lépett be az Európai Unióba, és a magyarok kétharmada ma is Európát választja.
A miniszterelnök mégis olyan keleti diktátorok kegyét keresi, "akik röhögnek rajta" - vélekedett Kunhalmi Ágnes.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.