Börtönök lehetnek a börtönkórházakból

A tervek szerint a büntetés-végrehajtási intézményekben működő három kórház összevonásával felszabaduló ingatlanokból börtönöket fognak kialakítani.

A büntetés-végrehajtási egészségügyi intézmények összevonásával a megszűnő kórházak börtönökké alakíthatók, ez által a börtönök telítettsége csökkenhet - közölte a Belügyminisztérium kedden a távirati iroda megkeresésére.

A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg: a kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének.

A kabinet az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett rendeletben 2013 végéig ad időt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek arra, hogy a szükséges területrészt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vagyonkezelésébe adja.

A kormány emellett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert is felkéri, Réthelyi Miklóssal 2012 végéig vizsgálják meg, hogy a büntetés-végrehajtási egészségügyi létesítmény megvalósításának forrásául szolgálhat-e két fővárosi, állami tulajdonban lévő, egykor egészségügyi célra használt ingatlan: a Budakeszi úti "volt BM Szanatórium" és a Városligeti fasori "volt BM Központi Kórház".

A BM az MTI-nek küldött válaszában azt írta: a Szent László Kórház területén létrehozandó egységes intézmény előkészítési folyamata 2013 végéig, a teljes beruházás pedig 2018 végére fejeződhet be. Mint kifejtették: a három intézmény összevonása költségcsökkentést jelent. A két BM-intézmény (a városligeti fasori volt BM kórház és a Budakeszi úti volt BM szanatórium) értékesítése 9,3 milliárd forintos forrást jelent, így az új épület nem kerül pénzbe - hangsúlyozták.

A BM közlése szerint az intézmények összevonásával "hatékonyabb működés" jön majd létre, a most 140 százalékos telítettségű bv-intézetek telítettsége csökkenhet. "Az integrálással létrejövő új intézmény megfelel az EU-s elvárásoknak, és a Semmelweis-tervhez is illeszkedik" - fogalmazott a minisztérium sajtóosztálya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.