Borsodban zárják el legtöbbször a prostituáltakat

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete megszerezte azt a megyék szerinti kimutatást, amelyből kiderül, hogy tavaly hányszor kerültek börtönbe prostituáltak. Budapesten a legmagasabb a bírságolási arány - írja a Blikk.

A cikk szerint a legfertőzöt­tebb megyék Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén. Bezárásra viszont Borsod megyében ítélték legtöbbször a prostituáltakat. Szilágyi Gyula szociológus szerint ez egyfajta szegénységtérképként is felfogható, hiszen az utak mentén kuncsaftra váró nők szinte egytől egyig a legrosszabb anyagi helyzetű családokból kerülnek ki. 

– Ez a térkép leginkább az utcán dolgozó lányokról szól, akiket könnyedén elkapnak a rendőrök. Akik viszont lakásokban, hotelekben ke­resik a kenyerüket, azokat jóval ritkábban büntetik, hiszen nincsenek annyira szem előtt, bo­nyolultabb őket megfogni – magyarázta Földi Ágnes, a szexmunkás-érdekvédők elnöke, aki szerint a megbüntetett nők valójában egytől egyig jogsértés áldozatai. Az 50 ezer főnél nagyobb önkormányzatok ugyanis már 12 éve ki kellett volna jelöljék azokat a területeket, ahol a prostituáltak dolgozhatnak.

Az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy a prostituáltakkal szemben intézkedő rendőrnek mindössze feljelentési joga van, a bírság mértékéről vagy az elzárásról minden esetben a bíróság dönt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.