Boross sem támogatja Bokros jelölését

Megkezdődött az MDF országos választmányának ülése szombat délelőtt, melyen a küldöttek a párt EP-listájáról szavaznak. Mint kiderült, Boross Péter sem támogatja, hogy Bokros Lajos legyen a párt listavezetője.

Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője az ülés előtt arra a kérdésre, hogy a választmányi tagok megszavazzák-e a listát, úgy fogalmazott, nem szeretne jósolni, majd hozzátette: véleménye szerint nem fogják.
A politikus arra a kérdésre, hogy kilép-e a frakcióból, ha a választmány elfogadja a Bokros Lajos által vezetett listát, közölte: "nem vagyok én olyan kapkodós, mindenre aludni szoktam egyet". Hozzátette: abszolút optimista, a küldöttek bölcsességében bízik.

Thaisz Miklós, az IDF alelnöke az ülés előtt újságíróknak azt mondta, az Ifjúsági Demokrata Fórum nem támogatja az MDF elnöksége által előterjesztett listát, és ő maga fel is szólal majd a választmány előtt, hogy ezen álláspontját kifejtse.

Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője, elnökségi tag azt mondta, bármi legyen is a választmány döntése, az MDF-nek holnaptól azért kell küzdenie, hogy minimum egy képviselőt az Európai Parlamentbe juttasson.
Az MTI úgy tudja, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke csaknem egyórás beszédet tartott a választmánynak. Az MDF elnökének beszéde után Takács Péter, a Békés megyei elnök szólalt fel, aki közölte: nem támogatja Bokros Lajos jelölését a párt európai parlamenti listájára.

Mindezek után Boross Péter, az MDF politikusa arról beszélt a küldötteknek, hogy ő sem támogatja, hogy Bokros Lajos vezesse a párt EP-listáját, mellyel az Antall-család sem ért egyet. Az MTI úgy értesült: azt is mondta, hogy bármi lesz, elfogadja az országos választmány döntését. Boross Péter a beszéde után távozott az MDF székházából, és az újságíróknak nem nyilatkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.