Bontják a Dzsumbujt
A telepek kialakításakor a négy gyermekes, munkahellyel rendelkező családoknak utalták ki az előző telepekhez képest alig valamivel jobb életfeltételeket biztosító 28 négyzetméteres lakásokat.
Az Illatos úti Dzsumbuj három darab négyszintes épületegyüttesének nagyjából háromszáz lakásában csaknem hatszáz ember élt a közelmúltig, akiknek durván hatvan százaléka roma volt: legtöbbjük munkanélküli, siralmas életkörülményekkel.
A Dzsumbuj az idők folyamán egyre inkább olyan vonásokat mutatott, mint általában a nagyvárosi gettók: nagy arányú munkanélküliséggel, bűnözéssel, alkoholizmussal, droghasználattal. A tehetősebbek sorra elköltöztek az értéktelenné váló lakásokból, és kialakult egyfajta spontán szegregáció, melyet kiegészített az önkormányzatok mesterséges áttelepítési politikája is, hogy a romákat egy tömbbe telepítsék. Ennek követében zárt roma közösségek alakultak ki mind az Illatos, mind a Bihari úti, mind a Hős utcai „gettóban."
„A Dzsumbujt nemcsak hogy gazdaságosan felújítani nem lehet, de vele kapcsolatban még rehabilitációról, mi több, »szociális rehabilitációról« is csak igen nagy adag cinizmussal lehet beszélni. Itt nincs lehetőség a fizikai és társadalmi környezet gyökeres és fenntartható megújításán alapuló rehabilitációra. A legsúlyosabb lakóhelyi, szociális és etnikai hátrányok végletes koncentrációjának megszüntetése csak a Dzsumbuj összes épületének lebontásával és alapos, gondos antiszegregációs programmal lehetséges."
Ez történik most, már ami a bontást illeti.