Boldogságérzetünk főfelelőse a viták feleslegességéről

Interjút adott a Heti Válasznak Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke. A kormányközeli szervezet vezetője egyebek mellett arról beszélt: semmiféle problémát nem lát abban, hogy a kulturális életben egyre nagyobb befolyásra tesz szert az MMA.

„Kell lenni egy szervezetnek, amely az egész kulturális életet átlátja. Nem rendelkezik vagy hatalmaskodik fölötte, hanem átlátja. Olyan edző nincs, aki csak a csapata felét edzi, és némelyik játékosát csak szombaton hívja be a meccsre. Magyarország elég kicsi ahhoz, hogy át lehessen látni, és ennek a bázisa az akadémia. Így jöhetnek létre tisztességes arányok” – fogalmazott Fekete György.

Az MMA elnöke kifejtette véleményét arról is, mit gondol a döntések előtti egyeztetésekről. Úgy vélekedett: „Nem tudok olyan társadalmi vitáról Magyarországon, aminek eredménye lenne. Vita helyett birkózás van, gyötrődés, sértegetések és lebecsülések. Inkább a kuratóriumokban legyenek majd viták – a művekről.”

Fekete György beszélt a „Kerényi Imréék által kiadott Magyar Krónikáról” is, amelyre, tartotta fontosnak megjegyezni, családjukban három előfizetés is van. Az újságíró felvetésére, amely szerint nincs jelen a közéletben az újság, nem szoktak arra hivatkozni, azt felelte: „Mondjon nekem valami jót, amire hivatkoznak!” Az MMA-elnök az interjúban érintőlegesen beszélt arról is, mi is voltaképp az általa vezetett akadémia alapvető célja, feladata. Ezt úgy fogalmazta meg: az akadémia a „magyar népesség boldogságérzetének javítására hivatott”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.