Bokros kihívta Mesterházyt

Most Mesterházyval keménykedik az MDF: arra kérik az MSZP szerintük felelőtlenül ígérgető kormányfő-jelöltjét, bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét azzal, hogy nyilvános vitán ütközteti érveit Bokrossal.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje demokratikus elkötelezettségű, hazáját szerető, felelős politikusnak tartja magát. Ha ez igaz, bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, a választók iránti tiszteletét azzal, hogy elképzeléseit és érveit nyilvános vitán ütközteti a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltjével, Bokros Lajossal. Az ugyanis, amit a szocialisták kormányprogramként mutattak be szombaton, köszönő viszonyban sincsenek az ország valós problémáival és annak megoldásaival - olvasható Kerék-Bárczy Szabolcs MDF-szóvivő vasárnap délutáni, lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Az MSZP programjával kapcsolatban a szóvivő csak annyit mondott, hogy "jól ismerjük ezeket: nyolc éve ígérnek ingyen tankönyvet, ingyen nyelvoktatást, ingyen jogosítványt, ingyen internetet a választóknak." Az MDF szerint az eddigi költségvetési hintapolitikától, az osztogatás-elvonás folyamatos hullámvasútjától már felfordult a választók gyomra."

Kerék-Bárczy arra is emlékeztet, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemet mondott Bokros hasonló vita-kezdeményezésére, majd feltette a kérdést Mesterházynak, hogy "vajon ebben is hasonlít Orbán Viktorra, vagy csak a felelőtlen ígérgetek szóvirágait tanulta el tőle?"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.