Bokros Lajosnak nem kell fizetnie

Jogerősen is elutasította a bíróság a Bokros Lajos ellen benyújtott kártérítési keresetet. Az MDF jogutódjaként alakult JESZ százmilliós nagyságrendű összeget követelt a volt pártjával minden kapcsolatot megszakító politikustól.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszéknek a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), mint az MDF jogutódja által Bokros Lajos ellen indított eljárásban hozott ítéletét, és ezzel a JESZ keresetét jogerősen is elutasította. Az utódpárt Bokrostól eredetileg több százmillió forintot követelt az MDF legutóbbi parlamenti választási vereségét követően azon a címen, hogy a politikus többszöri felszólítás ellenére sem mondott le az EP-mandátumáról.

A Fővárosi Ítélőtábla is megállapította, hogy a JESZ igénye teljességgel megalapozatlan. A verdikt szerint a JESZ perköltséget köteles fizetni, de politikai pártként illetékmentességet élvez, így az eljárás az adófizetőknek 3,4 millió forintjába került.

A Bokros Lajossal szembeni keresetben a párt eleinte a teljes kampányköltség, tehát mintegy 160 millió forintos vagyoni és százmillió forintos nem vagyoni kár megfizetését kérte. A tárgyaláson az összeget a felperes módosította és a vagyoni kár összegét 53 millió, a nem vagyonit pedig 35 millió forintban jelölte meg.

A felperes többek közt azt rótta fel Bokrosnak, hogy a politikus egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a párttal, annak politikáját nem képviseli, elzárkózott attól, hogy az országos elnökség ülésére elmenjen.

Az országos választmány Bokros Lajos visszahívásáról döntött, ám ezt a politikus megtagadta. Szintén neki róják fel, hogy a párt bizonyos nemzetközi kapcsolatait sem tudja ápolni.

Az alperes jogi képviselője korábban vitatta az eredeti keresetben szereplő összeget, arra hivatkozva, hogy a kampány nem kizárólag Bokros Lajos személye körül zajlott. Ugyanakkor az ellenkeresetben kifejtette: a politikus gyakran a saját költségén utazott az országban.

Arra egyébként még nemigen volt példa, hogy politikai felelősséget polgári jogi úton, kártérítési igény bejelentésével kíván valaki érvényesíteni. A bíróság hangsúlyozta is, hogy a politikai felelősség kérdésében nem foglal állást, jogi szempontból pedig helyénvalónak tartotta az alperesnek a szabad mandátum elvére történő hivatkozását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.