Bokros is megadóztatná az ingatlanokat

Bokros Lajos, a fórum listavezetője szerint szükség van az ingatlanadóra, de a jövedelem adóterheinek mérséklésére is. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint lesz frakciójuk a parlamentben - majd legközelebb.

Feltétlenül szükség van az ingatlanadóra, de annak bevezetésével párhuzamosan csökkenteni kell a jövedelemre rakódó adóterheket - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A közgazdász szerint az ingatlanadó bevezetésével megszűnhet az országnak jelentős versenyhátrányt okozó iparűzési adó, hiszen az ingatlant terhelő adó nem csak a magánszemélyekre vonatkozna.

Bokros Lajos helytelennek nevezte a tételes egészségügyi hozzájárulás tervezett eltörlését. Szerinte ennek a hozzájárulásnak a megtartására, növelésére és az adóbázis szélesítésére szükség van.

A tájékoztatón Dávid Ibolya pártelnök arról beszélt, hogy az MDF-nek a következő parlamenti választás után lesz az Országgyűlésben frakciója. Ennek pedig az a feltétele, jegyezte meg, hogy a június 7-i európai választáson a Magyar Demokrata Fórum jól szerepeljen. A politikus Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András párttagságának törlésével kapcsolatban közölte: joggal várják el a pártot képviselő emberektől, hogy vegyenek részt a szervezet munkájában, hiszen a párttól kapták a mandátumukat. Megjegyezte: a három képviselő élhet jogorvoslattal a döntéssel szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.