Bokros fájdalmas felemelkedést ígér

A Magyar Demokrata Fórum programjának középpontjában a munkahelyteremtés áll; olyan munkahelyekre van szükség, amelyek nem pusztítják, hanem szaporítják a nemzeti jövedelmet - mondta Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje.

A politikus az MDF Fejér megyei választmányának informális ülésén vett részt Székesfehérváron, amelyet a megyeszékhely belvárosában parkoló MDF-kampánybuszon tartottak. Az ott elhangzottakat kivetítőn keresztül figyelhették az érdeklődők. A kormányfő-jelölt szerint olyan munkahelyekre van szükség, amelyeket a vállalkozói társadalom hoz létre, a piacképes termelésen alapul, tisztességes megélhetést biztosít, adófizetésre képes jövedelmeket tud megalapozni, nem pusztítja, hanem szaporítja a nemzeti jövedelmet.

Gazdasági növekedésre van szükség, ahhoz jó minőségű gazdaságpolitika, jóval kisebb méretű, jóval kisebb hiánnyal és adósságállománnyal küzdő, korszerűbb szerkezetű állam, arányosabb és igazságosabb közteherviselés, valamint a reformok "kritikus tömegének" megvalósítása kell. Ezek egy része fájdalmas intézkedéseket is jelent, de azt is, hogy az ország elindulhat az egyensúlyőrző, exportvezérelt, beruházások által "fűtött" munkahelyteremtő gazdasági növekedés útján.

"Ezért mondja az MDF - egyedüliként a magyar pártok közül -, hogy nincs ingyen ebéd, meg kell fizetni a fellendülés árát, most kell befektetni az ország jövőjébe." Szükség van arra, hogy többen fizessenek adót, igazságosabb, arányosabb legyen a közteherviselés.

Az informális választmányi ülésen, kérdésre válaszolva, Bokros Lajos emlékeztetett arra, hogy Antall József fogalmazta meg: az MDF szabadelvű, keresztény, konzervatív erő, s ha ebből bármelyiket elveszik, nem lesz teljes a kép. "A szabadelvűség fontos hozzáadott érték a párt programjához, s ahhoz a pártszövetséghez, amely kezd formálódni, s amely egy új SZDSZ-szel való szövetségkötést jelent".

Skaliczky Andrea, az SZDSZ országos tanácsának elnöke, az MDF megyei képviselő-jelöltje azt mondta: szükség van a demokratikus közép összefogására az MDF égisze alatt. Ez egyik párt részéről sem jelent önfeladást.

A rendezvényen bemutatták a párt megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit is. Hat választókörzetben már van  biztos jelölt, egy körzetben még "függőben" van a jelöltállítás.

Fejér megye 1-es választókörzetének képviselőjelöltje Viniczai Tibor, a párt országos alelnöke, a 2-esben még függőben van a jelöltállítás. A 3-as választókörzetben Skaliczky Andrea, a 4-esben Kránitz László Viktor mérnök, az 5-ösben Kovács Kinga Júlia történész, a 6-osban Vas István, a párt megyei alelnöke, a 7-esben Gőblyös István megyei elnök az MDF országgyűlési képviselőjelöltje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.