Bokros visszaléphet Falus javára?

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke lemondhat a főpolgármester-jelöltségről, annak ellenére, hogy a Nézőpont Intézet kutatásai szerint ő áll a második helyen a versenyben Tarlós István mögött. Bokros Lajos akkor hajlandó félreállni, ha a baloldali pártok odaadják neki a gazdasági főpolgármester-helyettesi posztot az új budapesti testületben.

A Magyar Nemzet információi szerint pénzt, médiafelületet és gazdasági főpolgármester-helyettesi posztot kér Bokros Lajos azért cserébe, hogy visszalépjen a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc javára. A lap ellenzéki forrásokból értesült arról, hogy tárgyalások folynak a baloldali pártok és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) vezetője között.

Bokros Lajos ugyanakkor a Nézőpont Intézet által végzett legfrissebb kutatásban megelőzi Falus Ferencet. A kutatás szerint Bokrosra az összes szavazó 12 százaléka, míg az MSZP-DK-Együtt-PM jelöltjére csak 8% szavazna az októberi választásokon.

A lap úgy tudja, az Együtt-PM pártszövetségnek komoly gondot okoz Falus rossz szereplése, ezért kezdtek háttértárgyalásba Bokrossal a visszalépésről. Több szocialista politikus azonban cáfolta a Magyar Nemzet információit. Annyit azonban megjegyeztek, aggodalom és hiányérzet van Falus eddig folytatott kampányával kapcsolatban.

A baloldal közös polgármester-jelöltje a Nézőpont eredményei kapcsán, a hétvégén elmondta, nem tartja a kutatást mérvadónak. A lap kérdésére Falus tagadta, hogy visszalépne Bokros Lajos javára.

A MoMa főpolgármester-jelöltje ezzel ellentétben úgy nyilatkozott pénteken a Klubrádióban, hogy ő a közvélemény-kutatás alapján ő legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ezért várja a baloldali pártoktól, viszonozzák azt a nagyvonalú lépésüket, hogy nem indultak az áprilisi választásokon. Bokros a rádióban elmondta, a háttérben tárgyalnak is a részletekről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.