Bokros szakítana a korrupt rendszerrel

A helyi vállalkozásoknak kedvező, magas minőségi követelményeket támasztó, szabad versenyt biztosító budapesti közbeszerzések bevezetésére tett ígéretet szerdán Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldali pártok által támogatott főpolgármester-jelöltje.
Az ellenzéki politikus erről Rudas Lászlóval, a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete elnökével, valamint Pápa Leventével, az Együtt-PM gazdaságpolitikusával közösen beszélt sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bokros Lajos hangsúlyozta, nem az állam, hanem a vállalkozások fektetik be a legtöbb tőkét és teremtik legnagyobb számban a munkahelyeket. Hozzátette: a magyar állam nem segíti, hanem gátolja a kisvállalkozásokat.

A főpolgármester-jelölt megválasztása esetén minden olyan hátrányos megkülönböztetést eltörölne, amely helyi vállalkozásokat sújt a fővárosi közbeszerzéseken. Mindez nem jogtalan előnyöket jelentene, hanem például a törvénytelenül, személyre szabottan kiírt pályázatokkal felhagyást, valamint szigorúbb minőségi követelmények bevezetését - fűzte hozzá.

Rudas László közölte, szövetségük többségében húsz évnél is régebben működő családi vállalkozásokat tömörít. Kiemelte, azt szeretnék elérni, hogy olyan szabad verseny uralkodjon a fővárosi közbeszerzéseken, amely nem az alvállalkozóit ki nem fizető frissen alapított cégeknek, hanem a piacot jól ismerő, stabilan működő és régóta adózó helyi vállalkozásoknak kedvez.

Pápa Levente megjegyezte, azok a vállalkozások félnek a versenytől, amelyek nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, ezért szerinte jelenleg olyan kontraszelekció tapasztalható a közbeszerzéseknél, amely a gazdaság teljesítményét is visszafogja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.