Bokros: Orbán kocsmai szintre süllyesztette a közbeszédet

A politikai közbeszéd és a kultúra romlásának megállítását nevezte egyik legfontosabb feladatának Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldal által támogatott főpolgármester-jelöltje csütörtöki kampányzáró rendezvényén Budapesten.

Bokros Lajos mintegy százötven érdeklődő előtt azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Európa jelenti a mércét, nem pedig az Orbán Viktor által felállított "parancsuralmi rendszer". Úgy fogalmazott, a "csőcselék kultúrája" ellen kíván küzdeni, az nem vette észre, hogy az általa is megszavazott Tavares-jelentés a magyar demokráciát védő eddigi leghangosabb európai segélykiáltás volt.

Bokros Lajos szerint ezt a kultúrát "a parancsuralom vezére" tanítja, "kocsmai szintre" süllyesztve a politikai közbeszédet. Szólt arról is, hogy liberalizmus nélkül a demokráciából önkényuralom válik. Bokros Lajos úgy véli, a kormánynak illett volna méltóbb módon megünnepelnie az 500 éve lezajlott Dózsa-féle parasztfelkelést. Szerinte ez azért maradt el, mert a magyar urak 1514-ben ugyanúgy elszigetelt, gőgös és befelé forduló politikát folytattak, ahogy most, így nem vették észre azt, amit a legtöbb európai országban: "a szabad paraszt munkája több, szebb és nagyobb gyümölcsöt terem".

Bokros Lajos hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet érdekeinek mércéje Európa. Megjegyezte, a kormány szabadságharcával ennek elismerése helyett "azt a kezet harapdálja, amelyikből eszik".

A MoMa jelöltje beszéde végén köszönetet mondott a korábban javára visszalépő, az eseményen jelen lévő Falus Ferencnek és Magyar Györgynek. Bokros Lajost követő rövid felszólalásában Magyar György az LMP és a Liberálisok indulóját is hasonló lépésre biztatta.
A rendezvényen felszólalt a Budapestet 1990 és 2010 között vezető Demszky Gábor is, és korábbi szavazóitól Bokros Lajos támogatását kérte. Kiemelte, Budapest korábban többször is képes volt legyőzni a Fideszt, és most is lehetősége van arra, hogy repedést okozzon a "posztkommunista maffiaállam monolit szerkezetén".

Rövid beszédet mondott Roszik Gábor volt MDF-es politikus is, úgy fogalmazott, ha az ország korábban hallgatott volna Bokros Lajosra, akkor Magyarország ma sikeres lenne, míg Bauer Tamás makulátlan magyar hazafinak nevezte a MoMa jelöltjét.

Bokros Lajos kampányzáróján a hallgatóság soraiban Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti vezetője és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke is helyet foglalt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.