Böjte Csaba: A haraggal kevert igazságból nem kérünk

Jézus nem vágott vissza kínzóinak, ha így tett volna, ma nem dicsőítenék - mondta Böjte Csaba ferences szerzetes a magyar torzsalkodásra utalva.

A párbeszéd és a kiegyezés évét hirdette meg a magyar nemzetnek Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Baranya megyei Birjánban kedden, az államalapítás ünnepe alkalmából tartott szentmiséjén - írja a Magyar Távirati Iroda.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a község római katolikus templomában azt mondta: szeretné, ha a világ 15 millió magyarja úgy döntene, hogy a veszekedés, torzsalkodás, rágalmazás helyett "a keze, a nyelve, a szíve, az agya egyetlen célt szolgálna, Isten akaratát". "Szent István napján fogalmazzuk meg vágyunkat, hogy a közösségépítés, a családok összetartása, a béke, a holnap építésének tüzében akarunk élni!" - jelentette ki.

Böjte Csaba úgy vélte, az a család és közösség érhet el eredményeket, amely képes megbocsátani másoknak, ezért ki kell tudjunk engesztelődni önmagunkkal, embertársainkkal, velünk élő más nemzetekkel, felekezetekkel, közösségekkel is. Ha Jézus, Szent István, Szent László, Bethlen Gábor nyomán járva végigmegyünk az úton, akkor az a Kárpát-medence fölvirágzásához vezet - mondta.

A ferences rendi szerzetes felhívta a figyelmet arra, hogy mind a négyen bizonyították, ez az út járható. Emlékeztetett arra, hogy Jézus nem vágott vissza kínzóinak, ha így tett volna, ma nem dicsőítenék. Szent István az egymásnak feszülő erők integrálásával alapított államot, Szent László pedig arra törekedett, hogy jobb belátásra bírja, megváltoztassa, mintsem megsemmisítse ellenfeleit. Böjte Csaba Bethlen Gáborral kapcsolatban arról szólt, hogy a fejedelem egy asztalhoz tudta ültetni az embereket, rájött arra, hogy összefogás, együttműködés nélkül nem lehet előre haladni. Az ő uralkodását ma Erdély aranykorának nevezik - jegyezte meg. 

A ferences rendi szerzetes hangsúlyozta: ahol gyűlölet, harag, indulat van, ott lehet, hogy igazság is van, de abból nem kérünk. Az az igazság ugyanis olyan, mint az a leves, amely nagyon ízletes ugyan, de döglött legyek vannak benne - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.