Bohóctámadás: az országos rendőrfőkapitányhoz fordul az Együtt-PM

A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM Szövetség az országos rendőrfőkapitányhoz fordul annak kivizsgálására, hogyan fordulhatott elő, hogy a volt miniszterelnök országjárásának hatvani állomásán annak ellenére sem volt rendőri biztosítás, hogy a helyszínre ellentüntetést jelentettek be.

Az ellentüntetők egyike volt az a bohócruhás, maszkot viselő férfi, aki zaklatta a Bajnai Gordont váró szimpatizánsokat, fejbe vágta fotós kollégánkat, illetve könnyebb sérülést okozott annak a testőrnek, aki megakadályozta, hogy a CÖF-ös kampányt életre keltő férfi a volt miniszterelnökre is rávesse magát.

A helyi szervezők tájékoztatása szerint a helyben illetékes rendőri vezetők arra hivatkozva utasították el a rendőri biztosításra vonatkozó kérést, hogy az ellentüntetést - annak szervezői - a 72 órás bejelentési kötelezettségen túl, az időből kicsúszva jelentették be.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az Együtt PM jogi álláspontja szerint ez a jogszabályok téves értelmezése, sőt felveti politikai szempontok érvényesülését is a döntés meghozatalakor: az ugyanis a józanésszel is ellentétes, hogy az ellentüntetők állítólagos formai hibájára hivatkozva maradjanak védelem nélkül az eredeti rendezvény vendégei és meghívott politikusai.

Hatvanban így történt. A bohóctámadást nem a Bajnai Gordont kísérő testőrök dolga lett volna megakadályozni, hanem a rendőrségé - annál is inkább, mert a CÖF-ös kampányt életre keltő, erős testalkatú férfi már a volt miniszterelnök megérkezte előtt is fenyegetően lépett fel a helyi polgárokkal szemben, dulakodott a stábtagokkal, illetve az eseményt követően is rátámadt egy őt kísérő, békésen viselkedő operatőrre.

Bár a közleményhez csatolt videofelvételek írásos magyarázat nélkül is egyértelművé teszik, mi történt Hatvanban, az Orbán-rezsim által befolyásolt média azóta igyekszik ellentétes színben feltüntetni a történteket.

Sem az utólagos manipulációra, sem magára a támadásra sem nyílt volna tér, ha a rendőrség teszi a dolgát. (Amiképpen az országjárás aznapi második állomásán, Egerben tették, ahol egyébként az ellentüntetők - akiket egy láthatatlan kéz az utolsó pillanatban visszavont - ugyancsak 72 órán belül jelentették be demonstrációjukat.)

Az Együtt PM szerint rendőri mulasztás történt, amelynek haladéktalan kivizsgálását az országos rendőrfőkapitánytól várják. Ha kiderül, hogy az eset mögött politikai motívum is meghúzódik, nem maradhat el a személyes felelősségre vonás és a nyilvános bocsánatkérés sem.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.