Bodoky: Szemtanú van a választási csalásra

A Fidesz eddig nagyjából 2 milliárd forintot költött a kampányra, körülbelül kétszer annyit, mint amennyit törvényileg elkölthetett volna – erről Bodoky Tamás beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az atlatszo.hu főszerkesztője elmondta: ebbe beleszámolták a Fidesz közeli civil szervezetek, valamint a kormány üzeneteit is. Hozzátette: saját jogán a Fidesz költött nagyjából 1 milliárdot, a másik egy milliárdot pedig a civilek, valamint a kormány költötte. Bodoky Tamás szerint a látszatra sem ügyelnek, úgy gondolják, ez belefér, de ez egyértelmű kampányköltés.

A választások előtt megjelent kis pártokról azt mondta: ők is több bejelentést kaptak azzal kapcsolatban, hogy a most megalakult pártok egymás között cserélték és másolták az aláírásokat. Nekünk van szemtanúnk, aki látta, hogy másolnak, de ő is fél, nem szeretne nyilvánosság elé állni ezzel – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.