Bocsánatot kér a Fidesz

Bocsánatot kér a Fidesz, amiért 2013 augusztusában Hoppál Péter – a kormánypárt akkori szóvivője – egy sajtótájékoztatón azt mondta, Soros György „hálapénzt” fizetett a Helsinki Bizottságnak és más civil szervezeteknek, hogy a kormány és Magyarország ellen folytassanak lejárató kampányt.

„Bocsánatot kérünk a Helsinki Bizottságtól, amiért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője, dr. Hoppál Péter 2013. augusztus 17-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy a Helsinki Bizottság azért kap támogatást a Soros György személyéhez köthető szervezetektől, hogy cserébe Magyarországot, a Fideszt, illetve a magyar kormányt lejárassa” – írja helyreigazításában a kormánypárt.

Hoppál Péter – a Fidesz korábbi szóvivője –, az Emmi kultúráért felelős államtitkára két éve azt mondta, hogy mintegy félmilliárd forint „hálapénzt” fizettettek ki a Bajnai Gordont támogató pénzügyi körök olyan szervezeteknek, amelyek a kormány és Magyarország ellen folytattak lejárató kampányt. Hoppál szerint Soros György köre pénzzel támogatta a Helsinki Bizottság mellett a Haza és Haladás Alapítványt, az Eötvös Károly Intézetet, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellent, a Háttér Társaság a Melegekért szervezetet, a Demokratikus Ifjúságért Alapítványt, a MONA Magyarország Női Alapítványt, a Krétakör Alapítványt és az Amnesty International Magyarországot is.

Hoppál álcivil szervezetnek nevezte a Helsinki Bizottságot, akik ezért bocsánatkérésre szólították fel. Mivel az államtitkár erre nem volt hajlandó, perelték őt.

444 azt írja, a Helsinki Bizottság még tavaly megnyerte a pert, de a párt csak most tett eleget a bocsánat kérésnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.