Bocsánatkérést vár a KDNP-től Árok Kornél

Több millió vallásos embert sértett meg hitében a KDNP tatabányai szervezete, amikor párhuzamot vontak a volt államfő és a názáreti Jézus között, ezért Árok Kornél, a Szövetség az Egységes Magyarországért alapító tagja a nyilatkozat visszavonására és bocsánatkérésre szólítja fel a kereszténydemokratákat.

Haladéktalanul vonja vissza a Schmitt Pál melletti kiállásról szóló ízléstelen nyilatkozatot a KDNP tatabányai alapszervezete, s egyben a KDNP is – erre szólít fel a Szövetség az Egységes Magyarországért alapító tagja. Árok Kornél szerint több millió vallásos embert hitükben sértettek meg, amikor párhuzamot vontak a volt államfő és a názáreti Jézus között.

"A húsvéti ünnepek közeledtén a KDNP Tatabányai Alapszervezete szomorú párhuzamot lát a Schmitt Pál Köztársasági Elnököt ért méltatlan támadások és a nagypénteki ítélet között – olvasható szó szerint a közleményben.

„Különösen szomorú, hogy az országnak egy nagytekintélyű intézménye, a Semmelweis Egyetem ölti magára Pilátus szerepét – folytatódik a szöveghűen idézett nyilatkozat –, hiszen a plágium vád, amely alapján Schmitt Pál erkölcsiségét tekintélyét az írástudók alá kívánták ásni, már régen megdőlt. Az egyetem maga jelentette ki »Én semmi vétket sem találok őbenne«, mégis visszavonta a köztársasági elnök doktori címét. Az ítéletet meghozók azonban még Pilátust is alul múlták, hiszen addig, amíg Pilátus előtt Jézus maga nem kívánt szólani, addig az egyetemi szenátus meg sem akarta hallgatni Schmitt Pált” .

Méltatlan lenne ez egy magánembertől is – fogalmaz Árok Kornél –, nem beszélve egy nevében magát kereszténynek valló párttól. „Épp önöktől várhatná el a társadalom, hogy a Biblia szellemiségét ilyen írásokkal nem sértik meg! De ha már annyira ragaszkodnak a szentíráshoz, akkor megjegyzem, hogy a tízparancsolatból a nyolcadik így szól: »Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!«"

Az írás sértő hangneme mellett minden tárgyilagosságot is mellőz – állítja Árok Kornél –, hiszen éppen a napokban jelent meg az a dokumentum, amely szerint Schmitt Pált a tényfeltáró bizottság elnöke meghallgatta az eljárás során, mielőtt megfosztották doktori címétől.

„Felszólítom önöket, hogy haladéktalanul vonják vissza a nyilatkozatot, és kérjenek bocsánatot nyilvánosan minden megsértett, jó ízlésű embertől” – zárul Árok Kornél nyilatkozata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.