Blokád alatt a Lidl

Pórul járt alvállalkozók blokád alá vették a Lidl szigetszentmiklósi és székesfehérvári logisztikai központjait. Közleményük szerint addig állják el az élelmiszerlánc kamionjainak útját, amíg az óbudai áruház építésekor hoppon maradt alvállalkozókat ki nem fizetik. A Lidl álláspontja szerint a cég nem tud mit tenni: az ügy a kivitelezést végző fővállalkozóra és a vele szerződött partnerekre tartozik.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) kedden délelőtt fél tíztől figyelemfelhívó, szolidaritási akció keretében blokád alá helyezte a Lidl Szigetszentmiklóson, a Leshegy Ipari Parkban lévő és Székesfehérváron, az Alba Ipari Parkban lévő logisztikai központjait, mert a VÉSZ hat tagszervezete, amelyek részt vettek a Lidl óbudai (Bécsi úti) új áruházának kivitelezésében, egyetlen fillért sem kaptak az elvégzett, átvett és használatba vett munkájukért - adta hírül a napi.hu. A szövetség által kiadott dokumentum szerint a blokád addig fog tartani, amíg a kárvallott cégek kifizetése meg nem történik.

Nem ez az első ilyen akció a Lidl ellen: a közelmúltban épp az ominózus óbudai áruházat kezdték bontani a ki nem fizetett vállalkozók, akik több százezer forint értékű berendezést hoztak ki a boltból - emlékeztet a napi.hu.

A Lidl Magyarország Bt. minden számlát kifizetett, az alvállalkozóknak a céggel egyedül szerződésben álló fővállalkozó nem fizetett. Legalábbis ez olvasható ki a Lidl közleményéből, amelbyne azt írják: "A Lidl Magyarország Bt. kijelenti, hogy szerződéses partnerei követelésének maradéktalanul eleget tett. A Lidl Magyarország számára különösen fontos, hogy mint ahogy eddig is, a jövőben is, a szerződéses kötelezettségeinek határidőre eleget tegyen, ezzel is elősegítve a partneri együttműködéseket. A Lidl Magyarországnak nincs jogi lehetősége beavatkozni a Gropius Zrt. és az alvállalkozók közötti jogvitába. A Gropius Zrt-vel szemben jelenleg felszámolási eljárás folyik a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Vállalatunk törekszik arra, hogy a felek közötti megállapodás mielőbb létrejöjjön, hogy ezzel is az alvállalkozók veszteségét minimalizálja".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.