Blokád alá vonták a Lánchidat

A Büki Zoltán fémjelezte Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport az Alkotmánybíróság működésének az ellehetetlenítése és az Orbán-kormány intézkedései – az útdíj bevezetése – ellen tiltakozott a lezárással. 10-15 kocsival voltak kint, hatalmas közlekedési dugót csináltak.
Kovács Klára / Népszabadság
Szerda este hatkor mindkét irányban lezárta a Lánchidat a Büki Zoltán vezette Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport, amely az erről szóló közlések szerint az Alkotmánybíróság működésének az ellehetetlenítése és az Orbán-kormány intézkedései – az útdíj bevezetése – ellen tiltakozott a blokáddal. Az útlezárásban mintegy 10 kocsi vett részt.

Büki munkatársunknak korábban a helyszínen azt mondta, hogy előre bejelentett tiltakozásról van szó, de ez nem valószínű, mert kezdés előtt senki nem tudott a blokádról. Később úgy nyilatkozott, hogy szerda délután fél öt körül döntöttek úgy, hogy lezárják a Lánchidat.

Amikor a forgalom megbénult, gyorsan megjelentek a rendőrök, akik lezárták az Alagutat is, s ezzel Büki szerint a tüntetőknek segítettek. Maga egyébként azt látta, hogy a rendőrök egyeztetnek valakivel, majd megjelent a helyszínen több autómentő. Ezt követően mindenkit felszólítottak, hogy hagyja el a helyszínt, különben a hídon álló autókat elszállítják. A felhívást háromszor megismételték, mire az akció résztvevői – miután úgy gondolták, hogy a céljukat elérték, hiszen a rögtönzött demonstráció nagy nyilvánosságot kapott – 50 perces blokád után önként távoztak.

A résztvevőket igazoltatták és az adataikat feljegyezték – mondta el Büki Zoltán. Így nincs kétsége afelől, hogy a szankció nem marad el – szerinte ez is a megfélemlítés része. Büki jelezte, hogy szavatartó ember, ezért ha lesz valamilyen aktualitása, ismét készek egyes útszakaszok lezárására.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.