Hármas csapdában a budapesti bliccelők

Három hónapos sikeres próbaüzem után hétfőtől már ötven közterület-felügyelő segít lefülelni a bliccelőket Budapesten. Munkájukat a rendőrökkel szoros együttműködésben végzik. A létszámot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a jövőben tovább kívánja emelni.

Az Országgyűlés 2011 januárjától törvénymódosítással tette lehetővé, hogy közterület-felügyelők – előzetes képzést követően  – a BKV ellenőrökkel közösen lépjenek fel a bliccelők ellen. Nyitányként a Rákóczi úton közlekedő autóbuszokon, illetve 4-es és 6-os villamosokon vetették be őket.  A jegyellenőrzést továbbra is a BKV ellenőrei  végezték. A közterületfelügyelők, mint igazoltatásra jogosult hivatalos személyek, csak akkor léptek közbe, ha a jegy vagy bérlet nélkül utazók nem voltak hajlandóak átadni személyigazolványukat az ellenőrnek. Ha a bliccelő a közterületfelügyelőnek se mutatott személyazonosításra alkalmas okmányt, akkor rendőri segítséget kérhettek.

A közös akció a BKK értékelése szerint beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Sok év után először ismét növekvő tendenciát mutatnak a jegyárbevételek, méghozzá úgy, hogy az idén nem növelték az árakat.

A BKV becslései szerint a közösségi közlekedéssel utazók 13 százaléka bliccel, ami évente átlagosan tízmilliárd forinttal rövidíti meg a céget. A közlekedési vállalatnak idén januárban 34,8 milliárd forint pótdíjból származó kintlevősége volt, amit fejlesztésekre, új járművekre fordíthatna, ha a valós személyi adatok birtokában be tudná hajtani a pénzt. A közterületfelügyelők bevonásának elsődleges célja éppenezért  a fiktív adatokat megadók számának csökkentése, illetve a pótdíjbefizetési hajlandóság növelése. Az elmúlt évben a jegy-, illetve bérlet nélkül utazók 43 százaléka nem igazolta magát hivatalos okmánnyal. Néhányan hamis, illetve fénykép nélküli dokumentumot mutattak be, de a többség egyszerűen hamis adatokat diktált be.

A BKK úgy véli, hogy a szabályosan jeggyel, bérlettel utazóknak is tartozik azzal, hogy a pótdíj megfizetése alól ne lehessen kibújni. Az ellenőrzésre a járműveken elhelyezett matricákkal, valamint szóbeli tájékoztatással hívják fel a figyelmet. Hamarosan 31 járatra terjed ki a közös munka.
A közterület-felügyelők egyébként nemcsak a bliccelőkkel, hanem a rongálókkal, randalírozókkal szemben is sikeresen felléptek. A BKK reményei szerint a jövőben tovább csökken a zsebtolvajlások száma is.  Az utasok biztonságérzetének növelését szolgálná a járművek tervbe vett bekamerázása is, amire szintén megvan a jogszabályi felhatalmazás.

A BKK a jövőben más területeken is számít a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársaira a teherforgalmi behajtási díjak ellenőrzésénél, illetve a taxiállomás-használat ellenőrzésénél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.