BKV: legföljebb 200 embert bocsátunk el

Legfeljebb kétszáz dolgozót bocsát el a BKV a buszágazat teljesítménycsökkenése miatt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kevesebb BKV-busz miatt racionalizálni kell a létszámot, ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy minél kevesebb munkavállalónak szűnjön meg a munkaviszonya.

A BKV jelezte azt is, hogy a teljesítménycsökkenést, valamint a társaság gazdasági érdekeit figyelembe vevő üzleti terv 540 fős elbocsátást irányozott elő, ugyanakkor igyekeznek az esetleges nyugdíjazásokat és a "természetes fluktuációt" szem előtt tartva legfeljebb kétszáz munkatársat elbocsátani. Ez a több mint 11 300-as összlétszám 1,7 százaléka.
Azt is írták, hogy július 12-én levélben tájékoztatták a társaság központi üzemi tanácsát a tervezett csoportos létszámleépítés okáról, körülményeiről, a törvényben előírt adatokról, s a törvényi rendelkezéseknek megfelelően tárgyalást kezdeményeztek.

Tájékoztatásuk szerint a csoportos létszámleépítés kezdő és befejező időpontját és ütemezését a vállalat központi üzemi tanácsával, valamint a BKV szakszervezeteivel folytatott konzultáció után határozzák meg. Az érdekképviseleti tiltakozásokra utalva hangsúlyozták: a szakszervezetek is a konfliktus tárgyalásos rendezésében érdekeltek, így a sztrájkkal való fenyegetés idő előtti, tekintettel arra, hogy a tárgyalások csak július 23-án kezdődnek meg.

A BKV közleménye szerint a négyes metró átadásával és üzembe helyezésével összefüggésben nő a társaság alkalmazottainak létszáma, s így több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik. Minden munkavállalót nem tudnak ugyanakkor automatikusan átvenni a képzettségi különbségek miatt.

Korábban kedden két közlekedési érdekképviselet, a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezet - Egységes Közlekedési Szakszervezet és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége is azt közölte, hogy tiltakoznak a tervezett csoportos létszámleépítés ellen, s tárgyalásokat kezdeményeznek a BKV vezetésével és a Főpolgármesteri Hivatallal az intézkedés elkerüléséért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.