BKV: elmaradt Horváth és Kocsis hivatalos találkozója

Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban kell kidolgozni azokat a programokat, amelyeket végrehajtva a BKV modern, önfenntartó vállalattá válhat - mondta szombaton Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes Budapesten, miután BKV-s szakszervezeti vezetőkkel találkozott.

Minden témakört érinteniük kell ezeknek a programoknak, így nem lehet tabu a kollektív szerződés, a vállalat működésének átláthatósága, a régi ügyek tisztázása és nyilvánosságra hozása sem - közölte Horváth Csaba. A meghozandó intézkedések mind azt szolgálják, hogy a budapestiekben, a kormányban és a BKV dolgozóiban is visszaálljon a bizalom a vállalattal szemben - tette hozzá.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a megbeszélés után az MTI-nek azt mondta: komoly feladatot vállalt magára Horváth Csaba, de lehet, hogy a reformok befejezésére nem lesz elegendő a megszabott néhány hónap. Kifejtette: egyetértenek a főpolgármester-helyettessel abban, hogy át kell alakítani a vállalat szerkezetét, és azt kérte Horváth Csabától, vegyék figyelembe a szakszervezetek véleményét is. A szakszervezet a munkavállalókat képviseli, akiknek az az érdekük, hogy jól működjön a cég, ezért jó javaslatokat fognak tenni - tette hozzá.

Gulyás Attila szerint az majd a hétköznapokban fog kiderülni, mennyire tudnak együttműködni Horváth Csabával, de az máris látható, hogy a BKV-t is felügyelő főpolgármester-helyettes akarja a változást, amely a szakszervezetek érdeke is.

Az elmúlt napok, hetek történéseivel kapcsolatban a szakszervezeti vezető azt mondta: a dolgozók elkeseredettek, attól félnek, hogy a munkahelyük kerül veszélybe, ha tovább folytatódnak a botrányok. Az utasok alaptalanul szidalmazzák a dolgozókat, hiszen ők nem akarnak milliós végkielégítéseket, csak "tisztességes megélhetést" és hogy hagyják őket dolgozni - fogalmazott. Ennek feltételeit a kormánynak, a fővárosnak és a BKV menedzsmentjének kell biztosítania, amiben a szakszervezetek is partnerek lesznek - tette hozzá Gulyás Attila.

Az esemény meghívójában egyébként az szerepelt, hogy Horváth Csaba a szombati szakszervezeti családi napon "találkozik először hivatalosan, mint a BKV-t felügyelő főpolgármester-helyettes, dr. Kocsis Istvánnal, a BKV vezérigazgatójával". A helyszínen azonban kiderült, hogy nem folytattak hivatalos megbeszélést egymással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.