BKV - Budapest Airport: az igazgatók börtönben maradnak

Két hónappal meghosszabbította a bíróság a BKV Zrt. és a BA Zrt. vesztegetéssel gyanúsított volt jogi igazgatójának előzetes letartóztatását.

A BKV Zrt. volt informatikai igazgatója is előzetes letartóztatásban marad, az ügy további gyanúsítottjai közül három személlyel szemben lakhelyelhagyási tilalom van érvényben - tudatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság közleményben.

A repülőtéri rendőrség által folytatott nyomozásnak további öt gyanúsítottja van, akiket szintén vesztegetés gyanújával korábban kihallgattak, ők szabadlábon védekezhetnek.

Sziebert Györgyöt, a BKV egykori, és Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. volt jogi igazgatóját bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják a nyomozók, mert álláspontjuk szerint egymással összejátszva ügyvédi irodák részére" túlszámlázott" összegekből jogtalan előnyben részesültek.

Sziebert Györgyöt december 4-én érték tetten a nyomozók, amint éppen mintegy tizenkétmillió forint vesztegetési pénzt vett át egy bevásárlóközpont mélygarázsában.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én elrendelte előzetes letartóztatását kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.