BKV-ügy: házkutatás ügyvédeknél

Csütörtökön hajnalban a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság házkutatást tartott egy Andrássy úti ügyvédi irodában – közölte a rendőrség. Két ügyvédet gyanúsítottként hallgatott ki az igazgatóságnak a BKV-nál és a Budapest Airport Zrt.-nél történt vesztegetések és más bűncselekményekben nyomozó egysége.

A Népszabadság úgy tudja, a reptéri nyomozók a Polgár és Bebők Ügyvédi Irodában tartottak házkutatást. Értesülésünket a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Azt sem, hogy a két, gyanúsítottként kihallgatott, ám a továbbiakban szabadlábon védekező ügyvéd Polgár Csaba és Bebők Gábor lennének.

Rendőrségi források szerint a BKV és BA Zrt.-nél folyó nyomozás adatai szerint a BA Zrt. december óta előzetes letartóztatásban lévő jogi igazgatója, Rényi-Vámos Krisztina több nagy értékű szerződést is kötött a Polgár&Bebők Ügyvédi Irodával, ahonnan a pénz egy részét részben neki osztották vissza, részben pedig az ugyancsak letartóztatásban lévő Sziebert György BKV jogi igazgatónak, aki korábban Rényi-Vámos munkatársa volt.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnszövetségben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel gyanúsította meg Rényi-Vámost és Sziebertet. Utóbbit december 4-én vették őrizetbe egy óbudai mélygarázsban, amikor közel 12 millió forint kenőpénzt vett át egy közvetítőtől. Sziebert tagadta, hogy kenőpénzt kapott volna, szerinte kölcsönt kért és kapott egy ismerősétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.