BKV-sofőrnek nem jár többletpihenő

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elutasította két BKV-s szakszervezet kifogását a pihenő betartásával kapcsolatban, amely lényeges eleme volt a januári munkalassításnak - közölte a BKV; a cégnek nem kell többlet munkaközi szünetet biztosítania a járművezetőknek.

A bírósághoz a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a BKV Liga Munkástanács Szövetség fordult jogorvoslatért, azt szerették volna elérni, hogy a BKV biztosítson több pihenőidőt a munkásoknak. A BKV közlése szerint a cég már a sztrájk előtti egyeztetésen is jelezte, hogy nem fogja a járművezetők pihenőidejét egy bizonyos rendelet alapján szabályozni, mert az csak az 50 kilométeren túli személyszállításra vonatkozik.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elutasította két BKV-s szakszervezet kifogását a pihenő betartásával kapcsolatban
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elutasította két BKV-s szakszervezet kifogását a pihenő betartásával kapcsolatban

Januárban jelentős fennakadások voltak a BKV-buszok közlekedésében Budapesten, mivel nem sikerült a szakszervezeteknek megállapodniuk a társasággal az új kollektív szerződésről (ksz), amely - többek között - a pihenőidőket is tartalmazta volna. Emiatt január elsejétől a BKV nem a ksz, hanem a munka törvénykönyve szerint működött.

Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének alelnöke akkor azt mondta: jelentős változások álltak be a cég működésében, ennek is köszönhető, hogy a buszok nem tudnak forgalomba állni.

Január elején a buszgarázsok több napig nem adták ki a járművek jelentős részét, volt olyan nap, amikor 272 autóbusszal kevesebb állt forgalomba. Ezzel kapcsolatban Nemes Gábor akkor úgy fogalmazott: elfogyott a lojalitás a BKV-dolgozókból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.