BKV-operett, újabb epizód: 172 meghibásodás az év első munkanapján

A BKV reggel óta értetlenül áll a kialakult jármű meghibásodások előtt, ezért a menedzsment azonnali vizsgálatot rendelt el - közölte a budapesti közlekedési társaság hétfő este.

A közlemény szerint a Kelenföldi buszgarázsban folytatott vizsgálat során bebizonyosodott, hogy például míg korábban a reggeli meghibásodások száma napi 8-10 volt, hétfőn 172 hibát észleltek. A korábbi napi átlagos meghibásodások között általában két elektromos hiba fordult elő, melyek száma hétfőn 66-ra ugrott. Ezek az elektromos hibák általában a következők: hiányos utastér megvilágítása, repedt irányjelzőbúra, esetleg a műszerfal megvilágítás hibája. A hibákból látszik, hogy ezek egyike sem olyan természetű, amely az utas- illetve a közlekedésbiztonságot a legapróbb mértékben is befolyásolná - írták.

Vizsgálják azt is, hogy vasárnap, az éjszakai üzemzáráskor leállított autóbuszok vezetői a járművek műszaki állapotáról miként nyilatkoztak, jelentették-e a a műszaki meghibásodásokat.

A közlemény felhívja a figyelmet arra: "érdekes egybeesése a történéseknek, hogy e nagyszámú meghibásodás éppen a munka törvénykönyve szerinti működés első hétköznapján következett be, miután a szakszervezetek egy része a kollektív szerződés (ksz) megegyezésének hiányában sztrájkra szólította fel a munkavállalókat. A BKV menedzsmentje szerint a hétfő reggeli állapot egy nem legális sztrájk és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem". A menedzsment "mélységesen elítéli ezt a magatartást, amelynek eredményeképpen utazóközönségünk jelentéktelen körülményekre való hivatkozások következtében tömegesen kerül kizárásra az utazásból".

A közlemény szerint a menedzsment lényegesen jobb ksz-ajánlatot kínált a szakszervezeteknek, mint amit a munka törvénykönyve tartalmaz, ezt az ajánlatot azonban az érdekképviseletek egy része nem fogadta el. Az adótörvényi változások miatt az infláció feletti nettó keresetnövekedés várhatóan a BKV munkavállalóinak 94 százalékát fogja érinteni, "ezért sem érthető az érdekvédelmi szervezetek elégedetlensége, amellyel az utazóközönség kiszolgálását ellehetetlenítik" - olvasható a közleményben.

A Munka Törvénykönyve miatt romlanak el a járművek

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn közölte: több száz járművet nem tudott a BKV üzembe állítani hétfő reggel. A problémát az okozza, hogy január elsejétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik.

Kifejtette: a munka törvénykönyve számos ponton eltér az eddigi kollektív szerződéstől, így a járművek üzembe állítása sem megy olyan gördülékenyen, ez okozza a problémát. További gondot okoz, hogy a munkavállalóknak nincs munkaszerződésük és ez törvénytelen. Emiatt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF) is panaszt tettek.

Nemes Gábor szerint minden nap ez várható és keddtől valószínűleg még erősebben jelentkezik majd a probléma. Bár a BKV már január elsejétől a munka törvénykönyve szerint működik, az ünnepek után még ritkább menetrend szerint közlekedtek a járatok.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.