Biztonságosabbá tenné az MSZP a levélben történő szavazást

A levélben történő szavazás biztonságosabbá tétele érdekében négy kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjéhez az MSZP

Molnár Zsolt, az MSZP témafelelős budapesti elnöke kifejtette: azt javasolják, hogy a levélben történő voksoláshoz a szavazócsomagot nemzetközi ajánlott küldeményként, egyénileg kelljen feladni. Ha ez mégsem egyénileg történne, akkor szigorú meghatalmazáshoz kötnék mind a postára való feladást, mind a konzulátusi leadást.

A szocialisták az esetleges visszaélések visszaszorítása érdekében kezdeményezik azt is, hogy a szavazat leadása után a kettős állampolgárok kapjanak értesítést, visszajelzést vagy elektronikusan, vagy pedig oly módon, ahogy ezt kérték, például sms-ben vagy akár egy ismerős lakcímén keresztül.

Molnár Zsolt negyedik javaslatként említette, hogy Pálffy Ilona, az NVI vezetője kezdeményezze: a tartósan külföldön dolgozók, akik belföldi lakcímmel rendelkeznek, szintén szavazhassanak levélben. Megjegyezte: ez szerepelt az eredeti törvényjavaslatban is, onnan egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal került ki. Mint kiemelte: a tartósan külföldön dolgozók számára sok esetben rendkívüli nehézséget jelentene akár a belföldi voksolás, akár a konzulátusokra való eljutás. Ugyanakkor a választási részvétel és a közügyekbe való beleszólás fontos szempontok - mutatott rá Molnár Zsolt, aki azt is hangsúlyozta, a választások tisztasága nemzeti érdek, és a Magyar Köztársaság tekintélyének nem szabad még jobban sérülnie.

Noha csak néhány mandátumról van szó, de ez akár a kormányalakítás sorsát is befolyásolhatja - jegyezte meg.

Molnár Zsolt arra a kérdésre, hogy pénteken volt-e egyeztetés az MSZP és Együtt 2014-PM között, azt mondta: az előzetes menetrend szerint zajlanak a megbeszélések, amelyek konstruktívak, és a közeljövőben megállapodással zárulhatnak, pontos időpontot azonban nem kívánt mondani.

Arról, hogy elképzelhető-e a jelöltek kétharmad-egyharmad arányú felosztása, azt mondta: ez egy lehetséges megoldás, de ilyen megállapodás jelen pillanatban nincs. Az MSZP-n belül nem merült fel Hunvald György neve, mint lehetséges országgyűlési képviselő - mondta az Index egyik cikkére reagálva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.