Bizottsági nem a családon belüli erőszakról szóló törvényre

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nem támogatta azt a népi kezdeményezést, amely arról szól, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak.

Salamon László, a testület KDNP-s elnöke emlékeztetett arra, hogy a júniusban elfogadott új büntetőtörvénykönyv (Btk.) országgyűlési vitájában 80 százalékos többséggel döntött úgy a parlament, hogy egy ilyen típusú tényállásra nincs szükség a Btk.-ban. Mint mondta, kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt úgy gondolták, hogy az a szabályozás csak nehezítette volna az ilyen magatartások üldözését.     

Salamon László ezzel az együtt élők közötti lelki bántalmazásról szóló tényállásra utalt, amelyet az új kódexben a kormány eredetileg bűncselekménnyé tett volna. Azonban ennek elhagyását javasolta a fideszes Varga István és a KDNP-s Salamon László mellett,  Bárándy Gergely (MSZP) is, és bár a kormány nem értett egyet velük - az igazságügyi államtitkár tartózkodott a szavazáskor -, a parlament támogatta az előterjesztésüket, vagyis a lelki bántalmazás nem lett önálló tényállás a jövő július 1-jén hatályba lépő Btk.-ban.     

Bárándy Gergely szintén úgy vélte, hogy ez a tényállás nem tudta volna kezelni a problémát, dogmatikailag helytelen volt, ezért szavaztak úgy, hogy ne legyen része a Btk.-nak. Ugyanakkor jelezte: az MSZP nem zárkózik el attól, hogy kódex módosításával hatékonyan kezeljék ezt a kérdést. A fideszes Varga István úgy vélte: a népi kezdeményezés szervezői nem tudták minek az élére álltak, ugyanis a Btk.  jelenleg is bünteti a családon belüli erőszakot. Hozzátette: az a tényállás, amit kihagytak a Btk.-ból, megfoghatatlan és bizonyíthatatlan volt.     

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal érintett nők nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet, és azt kezdeményezte, hogy az ülésen hallgassák meg a kezdeményezők képviselőjét is, de ezt az indítványt a testület kormánypárti többsége nem támogatta. Az alkotmányügyi bizottság végül a Fidesz-KDNP-s tagok ellenszavazatával, az MSZP-s és jobbikos képviselők igen szavazata és egy tartózkodás mellett a népi kezdeményezést nem támogatta. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.