Bizottság ellenőrzi az ebédet a kispesti iskolákban

Úgynevezett „étkezési bizottságot” hoznak létre a főváros XIX. kerületében, hogy folyamatosan ellenőrizzék, jobbá tegyék a kispesti közétkeztetést.

Kispesten, mint arról korábban már beszámoltunk, a múlt év utolsó hónapjaiban heves vitákat szított a kerületi iskolák, óvodák menzájára szállított étel minősége. A gyerekek szüleinek egy része internetes petíciót is indított, mert szerintük az ebéd gyakorta silány minőségű volt. A bírálatok meglepték az ételt szállító céget, a Pensio 17 Kft.-t, amely szerint csupán két olyan eset fordult elő, amikor kritikát kaptak, s ekkor elismerték a hibát, azonnal gondoskodtak az étel cseréjéről.

A szülők és a cég közötti vitát végül az önkormányzat azzal próbálta feloldani: a kerület polgármestere ígéretet tett arra, hogy januártól együtt teszteli a cég főztjét a társaság és a városrész képviselője, valamint több szülő.

A kispesti önkormányzat és a Pensio 17 Kft. közös csütörtöki közleménye szerint hamarosan kezdődnek a korábban ígért „közös kóstolások.” Miután kiderült, hogy van mit javítani, új cselekvési tervet fogadtak el, ennek keretében pedig a szülőkkel, intézményvezetőkkel közösen új „étkezési bizottságot” alakítanak.

Ez a bizottság folyamatosan vizsgálja az intézményekben kínált menüsorokat, és bármikor szúrópróbaszerű helyszíni ellenőrzést tarthat a tálaló- és főzőkonyhákban. Az étkezési bizottság munkájában az önkormányzat által delegált ellenőrök, az intézmények vezetői, dietetikus szakértők és a szülői munkaközösségek vezetői mellett a szolgáltató is részt vesz. Újdonság az is, hogy az intézmények vezetői naponta véleményezik az ételek minőségét, így az esetleges panaszokra azonnal fény derül.

Mindemellett megállapodás született arról is: a kispesti önkormányzat szigorítja a működtetésében lévő tálalókonyhák kiszolgálási rendjét. Új moslékkezelési szabályzatot vezet be, továbbra is szigorúan ellenőrzi az egészségügyi ajánlások és az ételek tárolására, kiszolgálására, adagolására vonatkozó szabályok betartását.

A Pensio 17 Kft. pedig saját költségén vállalta az önkormányzati működtetésű tálalókonyhák személyzetének szakmai továbbképzését. A cég emellett vállalta azt is: az idén megkezdi az önkormányzati tulajdonú, jelenleg zárva tartó főzőkonyhák összesen mintegy 200 millió forintba kerülő felújítását, és csatlakozik a Mintamenza programhoz, megvizsgálja, milyen reform-jellegű menü bevezetésére van mód a kerületben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.