Birtokba vette a CET-et a főváros

Birtokba vette szerdán a Duna-parti CET-épületegyüttest a főváros, miután az önkormányzat képviselői és a kivitelező konzorcium jegyzőkönyvben rögzítette megállapodási szándékát - közölte a Főpolgármester Hivatal az MTI-vel.

Mint írták, a generálkivitelező WHB Kft. a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének megfelelően szerda délután lehetővé tette, hogy a főváros birtokba vegye az épületet. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy az önkormányzat befejezze az építési munkálatokat, és mihamarabb megnyissa az intézményt a látogatók előtt. Jelezték továbbá, hogy a kifizetetlen alvállalkozók is pénzhez juthatnak.

Az önkormányzat az üggyel kapcsolatban pénteken sajtótájékoztatót tart.

A Fővárosi Ítélőtábla június 19-én kelt jogerős döntésének megfelelően a kivitelezőnek július végéig kellett birtokba adnia az épületet.

A Duna-parti Közraktáraknál, Ferencváros területén megépített mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítményt 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.