Bírságcsekkre költi a közpénzt Balatonendréd

Balatonendréd jogtalannak tartja, de fizeti az erdőfelügyelőség falura kirótt büntetését. Ha nem fizettnének még nagyobb lenne a veszteség.

Hat éve vett egy legelőterületet a balatonendrédi önkormányzat a falu határában, azért, hogy az is legeltetni tudja az állatait, akinek amúgy nem lenne hol. Egy birkásnak és egy tehenesnek bérbe is adták, majd egyszer csak egy helybéli lakos azt jelezte a polgármesternek: valakik pótkocsiszám hordják a fát a területről - írta a sonline.hu.

– A téeszidők óta elerdősödött a terület, de a földhivatali nyilvántartásban legelő – így Késmárki Tibor. – Bejelentést tettünk az erdőfelügyelőségen, hogy a tehenes gazda területén engedély nélküli fakitermelés történt, mire ki is szabtak tízmillió forint büntetést, azután meg visszavonták. Azt állapították meg: 345 köbméter, mintegy hétmillió forint értékű fát termeltek ki. Ezek után feljelentést tettünk falopás miatt, a Kaposvári Törvényszék pedig azt mondta ki ítéletében: aki elvitte a fát, nem követett el bűncselekményt, mert az ingatlan legelőként van nyilvántartva, vagyis nem vonatkozik rá az erdőtörvény. Az önkormányzat ettől függetlenül folyamatosan kapja a büntetési csekkeket az erdőfelügyelőségtől, mely arra hivatkozik, hogy nem telepítettük újra a területet a fakivágás után. Szerintük ugyanis az erdőadattárban erdőként van nyilvántartva a terület.

Az endrédi önkormányzat árajánlatot kért a fatelepítésre, ami öt-hat millió forintra rúgna. Ezt és az első években a gondozást a falu nem tudja fölvállalni, meg aztán sérti az igazságérzetüket is: egyetlen szál fát sem vágtak ki, mégis a község bűnhődik. – Ha nem fizetünk, az köztartozásnak számít, tehát nem indulhatnánk a pályázatokon – magyarázza a polgármester. – Írtam már az államtitkárnak, kaptunk levelet a szaktárcától, amiben az áll: követeljék vissza perben a telepítés költségét a tulajdonosok. Nem értem, hogyan fordulhat elő, hogy egy jogerős bírósági döntés nem kötelező érvényű mindenkire nézve? Egyszerre lehet erdő is, meg legelő is a terület? Ha erdő, akkor a bíróságon miért nem az? Ha meg legelő, akkor nem jogos a büntetésünk. Mi igazságszolgáltatás érdekében mentünk perre, de még várunk, hogy valaki ténylegesen igazságot is szolgáltasson. Évek óta csak a bírságcsekkek jönnek, mi meg fizetünk ugyan, de kényszerből, lenne jobb helye is a közpénznek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.