Bíróságon támadják meg az ombudsman határozatát

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kezdeményezi a szociális konzultációval kapcsolatban született adatvédelmi biztosi határozat bírósági felülvizsgálatát.

A KEK KH ismét visszautasítja az állami nyilvántartások jogszerű kezelésével összefüggő közbizalom megingatását célzó kijelentéseket". Megjegyezték, hogy a szociális konzultáció példátlanul sikeres volt, s ezt a visszaérkezett 1 millió 140 ezer válasz is tanúsítja.

Az ombudsmani határozat kézhezvételét követően a KEK KH megvizsgálja az abban foglaltakat, és kezdeményezi annak bírósági felülvizsgálatát - tudatta a KEK KH sajtóirodája. Közleményükben kifejtik, hogy a KEK KH-nak mint központi közigazgatási szervnek és mint a legjelentősebb állami nyilvántartások adatkezelőjének a tevékenységére az adatvédelmi biztos kiemelt figyelmet fordított; olyannyira, hogy az ombudsman éves jelentésében a kiemelt adatkezelők fejezetében a KEK KH nevesítve, önálló pontban szerepel. Az elmúlt évben is a törvényesség, az együttműködés és a legmagasabb szintű szolgáltatások nyújtására való törekvés jellemezte a hivatalt. Ennek eredményeként a hivatal szerint a KEK közbizalomnak örvend.

A hivatal hangsúlyozza, a szociális konzultáció során is kiemelten ügyelt arra, hogy eljárása jogszerű legyen, tevékenységét az adatvédelmi biztos részére korábban részletesen bemutatott eljárásrend szerint, mindenben a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezte. Hozzáteszik, hogy az adatvédelmi biztost folyamatosan tájékoztatták a hivatal által végzett tevékenységről, tervezett folyamatokról, több alkalommal biztosították a helyszíni szemle lehetőségét, és minden dokumentációt a rendelkezésére bocsátottak.

Az adatvédelmi biztos május 5-én munkatársa, Bártfai Zsolt kíséretében egyeztetett Vetési Ivánnal, a KEK KH vezetőjével és Szalay László elnökhelyettessel. Jóri András és Vetési Iván találkozóját követően az adatvédelmi biztos munkatársai, Bártfai Zsolt és Bíró János még két alkalommal jártak a KEK KH-nál a szociális konzultáció ügyében, s ezen alkalmak egyikén sem emeltek kifogást - zárja közleményét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.

Az adatvédelmi ombudsman kedden határozatban rendelte el a szociális konzultáció kérdőívein szereplő személyes adatok törlését. Jóri András megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, valamint az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást is.

Az ombudsman júniusban azt állapította meg, hogy a szociális konzultáció kérdőívei és a hozzájáruló nyilatkozat sérti az adatvédelmi törvény előírásait. A kérdőívek kezeléséről és a személyes adatok megsemmisítéséről szóló kérésének azonban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nem tett maradéktalanul eleget, ezért indított közigazgatási eljárást az ügyben, amelynek eredményeként született meg a mostani határozat. Ennek felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól lehet kérni - olvasható az ombudsmani sajtótitkárság közleményben.
   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.