Bírósági vágányzár a vasutassztrájknak

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) sztrájkbizottsága úgy döntött: a munkabeszüntetéssel kapcsolatos, nem jogerős bírósági döntések miatt nem tartják meg a június 29-re meghirdetett sztrájkot, a július 7-i munkabeszüntetésre pedig igyekeznek a még bizonytalan körülményeket tisztázni - közölte a szakszervezet kedden.

A MOSZ tájékoztatása szerint a Fővárosi Munkaügyi Bíróság kedden megküldte a szakszervezet által benyújtott két kérelemre a nem jogerős végzést.

A szakszervezetnek azt a kérelmét, hogy a bíróság  mondja ki a sztrájkkövetelések céljának jogszerűségét, a bíróság elutasította, az eljárást megszüntette.

A még elégséges szolgáltatás ügyében a MÁV-TRAKCIÓ-val szemben azonban helyt adott a MOSZ kérelmének, amely szerint a 9.00 és 11.00 óra közötti időszakban a személyvonatok a munkabeszüntetés megkezdése után az első állomásra megérkeznek, és 11.00 órakor indulnak tovább. A vonatok állva tartásáról és energiaellátásáról a mozdonyvezetők gondoskodnak. Tehervonat-továbbítás és tolatási tevékenység ebben az időszakban nem lesz.

A bíróság ezt a még elégséges szolgáltatási szintet azzal egészítette ki, hogy azoknak a nemzetközi vonatoknak, amelyek a sztrájk megkezdése előtt és alatt indulnak, végig kell közlekedniük. A GySEV 12 vonatából 7-et kell közlekedtetni, a nemzetközi vonatokat továbbítani kell a célállomásokra. Ezzel szemben a szakszervezet ajánlata 5 vonat volt. A tehervonatok nem közlekednek, a tolatószolgálat a még elégséges szolgáltatásba tartozó vonatok kivételével szintén áll.

A sztrájkbizottság további munkabeszüntetési időpontokat javasol a küldöttközgyűlésnek - áll a közleményben.

A MOSZ döntését megelőzően a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) is jelezte, hogy későbbi időpontra halasztja a szerdára meghirdetett sztrájkot. A VSZ döntését azzal indokolta, hogy a munkaügyi bíróság a még elégséges szolgáltatás megállapítására indított perben nem hozott ítéletet. A sztrájktörvény alapján a június 29-ére meghirdetett sztrájkot a jogerős ítélet meghozataláig nem lehet megtartani - írta közleményében a VSZ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.