Bírósághoz fordulnak a járóbeteg-ellátók?

Bíróság erejével próbálják pótolni a kieső bevételeiket a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetségbe tömörült szakrendelők. A szervezet állásfoglalásában azt követeli kormánytól: azonnal fizesse ki azokat az ellátásokat is, amelyek ellenértékét a csalás gyanúja miatt visszatart a biztosító. Máskülönben perelnek, valamint korlátozzák a díjvisszatartással érintett szolgáltatásokat a szakrendelőkben. Ez azzal járhat, hogy nagy számú betegtömeg jelenhet meg egyik napról a másikra a kórházakban.

A járóbeteg-ellátóknak, mint arról már beszámoltunk, egyetlen „teljesítmény-túlpörgetés” gyanús tételt sem fizet ki az OEP, amíg nem ellenőrizte az elszámolást. E kategóriába tartozik valamennyi olyan kezelés (kisebb műtétek, infúziós terápiák), amelynek során a beteg megfigyelésére kiegészítő ellátásként van szükség. Ez egy-egy intézmény gazdálkodásában jelentős tétel, különösen most, amikor az új finanszírozási rendszer miatt amúgy is kevesebb jut – mondta lapunknak Pásztélyi Zsolt, a Vasút Egészségügyi Kht. igazgatója, a Medicina 2000 elnökségi tagja.

Az OEP szóvivője, Molnár Barbara a szakellátók levelére válaszolva elmondta: a biztosítónak a teljesített és ellenőrzött szolgáltatások finanszírozását kell biztosítania, nem köthet külön alkukat. Jelentősen emelkedett az első félévben az elszámolt ellátások száma, és ha ezek közül nem szűrnék ki az indokolatlan beavatkozásokat, akkor lényegesen kisebb bevételhez juthatnának a szolgáltatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.