Bíróság előtt a kőszegi műemlékrombolók

Műemlék megsemmisítéssel elkövetett megrongálása bűntettével vádolja az ügyészség azt a hat vállalkozót, aki 2008. március 19-én lebontatta a volt kőszegi posztógyár ideiglenes műemléki védettség alatt álló épületét; a per kedden kezdődött meg a Kőszegi Városi Bíróságon.

Az elsőrendű vádlott, K. Szabolcs a vád szerint mint tettes, társai pedig mint bűnsegédek követték el a terhükre rótt bűncselekményt, ezen felül az ügyész az elsőrendű vádlottat közokirat-hamisítással is vádolja. A volt kőszegi posztógyárat is magában foglaló több mint hathektáros terület hasznosítására a kőszegi önkormányzat írt ki pályázatot azzal, hogy ott lehetőleg olyan ipari park létesüljön, amelyben 150 ember számára teremtenek munkalehetőséget - tartalmazta  a vádirat ismertetése.

A tenderre csak az Innovációs Park Kőszeg Kft. nyújtott be érvényes pályázatot, amelynek eredményeként a cég 228 millió forintért megvásárolta a területet 2007. szeptember 12-én. Az ügyészség szerint az ingatlanhasznosító társaság  tulajdonosai tisztában voltak azzal, hogy a műemlékvédelmi hivatal a volt posztógyári csarnok és a mellette álló víztorony épületét ideiglenes műemléki védelem alá helyezte, mégis az volt a szándékuk, hogy a területet a leromlott állagú ipari létesítményektől megtisztítva, üresen értékesítsék tovább, úgy keressenek a területre tőkeerős befektetőket.

Az ismertetett vádirat szerint az Innovációs Park Kft. - amelynek a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott a tulajdonosa - a terület megosztása után az ingatlan egy részét (azt, ahol a posztógyári csarnok állt) 2007. november 17-én kétmillió forintért eladta a K. Szabolcs által frissen alapított Kötex Kft.-nek. K. Szabolcs a tárgyaláson nem tett vallomást, de fenntartotta az általa az ügyészségi kihallgatásán mondottakat. Eszerint a másod- és a harmadrendű vádlott vette őt rá arra, hogy az általuk biztosított pénzzel alapítsa meg a Kötex Kft.-t, a társaság ügyvezetőjeként vállalja magára a műemléki épület elbontásának következményeit, amiért úgy gondolták, hogy csak felfüggesztett büntetést kaphat. Szolgálataiért ötmillió forintot ajánlottak fel, és ebből 3,5 millió forintot ki is fizettek neki.

K. Szabolcs a vád szerint a másod- és a harmadrendű vádlott által megjelölt időpontban eldózeroltatta az akadályt képező épületeket. Azért, hogy a megbízott vállalkozókban ne keltsen gyanút, olyan hivatalos papírt hamisított, amely szerint a műemlékvédelem hozzájárulását adja a bontáshoz. A vádlott a Kötex Kft.-t a bontás másnapján eladta a Mortimer Ingatlanbefektető Kft.-nek.

Az egykori posztógyári területre egyébként - a bíróságon elhangzottak szerint - volt befektetői érdeklődés, például az egyik nagy kereskedelmi üzletláncé, ám a neki tett ajánlatban nem szerepelt, hogy a területen lévő épületek egy része műemléki védettség alatt áll.

Az Innovációs Park Kft. megvádolt tulajdonosai a tárgyaláson tagadták, hogy bármiféle közük lenne a Kötex Kft. megalapításához, illetve azt állították, hogy K. Szabolcs, mint ingatlanhasznosító vásárolta meg tőlük a terület egy részét, abban reménykedve, hogy ausztriai kapcsolatai révén talál majd befektetőt a terület  fejlesztéséhez.

A vádlottak szerint "érdekes", hogy a műemlékvédelmi hatóság csak azután kezdett el érdeklődni a volt posztógyár éveken át elhanyagolt, enyészetnek indult épületei iránt, hogy benyújtották a terület hasznosítására vonatkozó pályázatukat. Példák sorát hozták fel arra, hogy Kőszegen milyen más ipari létesítmények lennének alkalmasabbak arra, hogy védettséget kapjanak.

A bíróság szerdán tanúk meghallgatásával folytatja a tárgyalást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.